A kommunizmus áldozataira emlékezve ma még sem méltón emlékezni, sem méltón ünnepelni nem áll módunkban. Gyászolunk és vádolunk. És biztatjuk magunkat.

Elseje óta él az új rendszer, de inkább csak döglődik.

Noha a baloldal mint haladó erő hagyományosan a racionalizmus képviselőjeként mutatkozik, Magyarországon figyelemre méltó módon gyártja az újabb és újabb mítoszokat.

A magyar közvélemény még mindig abban a tévhitben él, hogy az unió többi tagországának gondjai tőlünk távoliak, csak külföldi problématömeget jelentenek.

Az IMF-iroda tavaly óta ismét üzemel, és a 2008 októberében kötött, húszmilliárd eurós megállapodás értelmében a hitelezők jóváhagyása nélkül tapodtat sem léphetünk.

A volt házelnök úgy látja, az őszödi beszéd és annak kiszivárogtatása "a szocialista párt történelmi és katasztrofális mértékű elhiteltelenedéséhez" vezetett.

Az elveszett bizalom, a megcsappant hit nem építhető vissza a megtisztulás katartikus élménye nélkül. Az igazságtétel adhat szárnyakat az embereknek.

Gyurcsány, illetve Bajnai volt cégének kártékony ügyletei önmagukban is sértik az épp az ő ténykedésük miatt egyre inkább semmibe vett közérdeket.

"Eltelt egy év, kaptatok félmillió szavazatot. A kormány meg a helyén! Hát hol marad a forradalom?"

Szép, szép, de ki fizeti?

Az elszámoltatás nem pusztán indokolt és jogos lenne az ország kirablásáért, hanem egy önbizalmát vesztett nemzet talpra állásának szimbolikus aktusa is.

Gyurcsány szerdán nyilvánosan szólította fel híveit, hogy merítsenek erőt az országot 2006 őszén lángba borító, az MSZP hitelességét megsemmisítő, karakteröngyilkos beszédéből.

Szabadegyetemi előadást tartott a Belvárosban a volt kormányfő, a BKV-közelinek mondott Steiner Pál oldalán.

Magyarországi vendégmunkások járnak át Romániába, holott nem olyan rég még 23 millió román munkavállalóval ijesztgették a mind több krumplilevest fogyasztó magyar állampolgárokat.

Részeg gátőr okozott galibát a múlt hét végén Túrkeve közelében.

A lét-nemlét kérdése a fejekben dől el: a nemzethez tartozás vagy nem tartozás, a nemzeti tudat megléte vagy hiánya determinálja a nemzet jövőjét.

A választási ciklus utolsó plenáris parlamenti ülésnapját a kommunizmus áldozataira való megemlékezéssel kezdték az ebben a formában így utoljára együttműködő képviselők.

Ezért egyszerűen csak kapcsoljuk fel a lámpát. És akkor talán látni is fogunk, nem csak nézni.

Tessék csak nosztalgiázni! Szekeres Imre, Kiss Péter, Lendvai Ildikó vagy éppen Kovács László. No és az MSZP-lista előkelő helyén szereplő Gyurcsány Ferenc.

Mindent megtesznek majd, hogy az irtózatos terhet nyakába vevő új kormány életét megkeserítsék, amely már csak ezért sem mondhat le a törvényes, ám kíméletlen elszámoltatásról.