Tisztelt Tarlós Úr! Ahogy idősödik az ember, egyre jobban és egyre többet gondol vissza a múltra.Ez így természetes. De én például sok mindenhez nem ragaszkodnék a múltból olyan nagyon, ha tehetném. Nem csak dicshimnuszok és óriási tettek voltak a múltban, hanem gyalázatosnak nevezhető események is. Amit jó, ha nem tévesztünk szem elől. Akkor megóvhatjuk magunkat, a jővő kudarcaitól. Vagy legalább is  jócskán tompíthatjuk azokat. Mert az élet állandóan változik. És halad előre az idővel egyetemben. Legyünk büszkék a múltunkra úgy, hogy belátva a múltban elkövetett hibáinkat, azokból tanulva, éljünk a mának, de közben gondolva a jövőre is,a fiatalok jövőjére, nekünk már azért kell legfőképp tennünk és cselekednünk. Ezt tették a múltban is nagyjaink.Küzdöttek a jelenben, de tették ezt a jövőért. A jövő Magyarországáért. Előre tekintettek. "Hol sírjaink domborulnak, unokáink leborulnak..."

A budapesti szakképző intézmények sorstörténetét, tragédiáit feldolgozás céljából össze kell gyűjteni, amíg élnek azok a pedagógusok szakoktatók akik még tudják mi történt és hogy élték meg a mostani helyzethez vezető utat a legutóbbi John-Ifi által erőszakolt tiszkesítési módszert. A képzésben résztvevők és oktatóik, és mi lett az átalakítás "eredménye"