fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
"A csillerbérci kirándulás előre meg volt szervezve"
2011. április 26., 12:04
A gyöngyöspatai romák csillebérci utaztatásának semmi köze sem volt a Véderő megjelenéséhez - hívta fel a figyelmet a TV2 Mokka című műsorában Szijjártó Péter. A miniszterelnök szóvivője az új alaptörvény elfogadásával kapcsolatosan reményét fejezte ki, hogy a sarkalatos törvények megvitatásának helyszíne a jövőben a Parlament lesz.

A miniszterelnök szóvivője leszögezte: a Vöröskereszt vezetőivel történt konzultáció után egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy a gyöngyöspatai romákat egy régóta tervezett húsvéti kirándulás keretében vitték el Csillebércre. Hozzátette: nem volt meglepő, hogy bizonyos politikai erők felhasználták ezt az eseményt. Szijjártó Péter megjegyezte azt is, hogy a hétvége folyamán Pintér Sándor a helyszínre látogatott, és egyeztetett a helyi roma vezetőkkel.

Mint folytatta, a miniszterelnök már aláírta azt a kormányrendeletet, ami lehetővé teszi, hogy a rendőrség eljárhasson azokkal szemben, akik úgy folytatnak polgárőr tevékenységet, hogy erről nem egyeztettek a rendőrséggel. A romák társadalmi integrációjának három dologra van szüksége: munkahelyteremtésre, az oktatási rendszer megerősítésére és a lakhatási kérdések megoldására - húzta alá Szijjártó.

A miniszterelnök szóvivője végül az alkotmány aláírásával kapcsolatosan reményét fejezte ki, hogy a sarkalatos törvények megvitatása a Parlamentben történik meg, és az ellenzéki politikusok, a képviselői eskünek eleget téve, az Országgyűlésben mondják el észrevételeiket, és nem hagyják cserben választóikat.

(fidesz.hu)