fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Magyar siker
2011. december 6., 09:54
Olyan sikert ért el a magyar diplomácia a szerb rehabilitációs törvény kikényszerítésével, amelynek csak pozitív üzenetei vannak. A rendszerváltozás óta első alkalommal sikerült politikai eszközökkel higgadtan, magabiztosan és – ami a legfontosabb – hatékonyan megváltoztatni egy magyarok ellen irányuló diszkriminációs szándékot határainkon túl.

Az egyes ügyek miatt menetrendszerűen elhangzó bírálatok, tiltakozások, méltatlankodások helyett most időben sikerült megtalálni a megfelelő lépést a megoldáshoz. Uniós tagjelölti státus vagy kicsinyes bosszú a délvidéki magyarokon – leegyszerűsítve e dilemma elé állította a magyar kormány Szerbiát, s a döntés az utolsó pillanatokban ugyan, de megszületett. Míg a néhány héttel ezelőtt elfogadott szerb kárpótlási törvény az 1941 és 1945 közötti megszállásra hivatkozva gyakorlatilag a teljes vajdasági magyarságot kirekesztette a kárpótlásból, addig a tegnap megszavazott rehabilitációs jogszabály nemcsak a kollektív bűnösség elvét törli a vagyon-visszaszármaztatás folyamatából azzal, hogy csak egyéni felelősségre alapoz, de a korábban elítélteknek is esélyt ad a felmentésre. Az előző hetekben nem a szerb parlamenti többség lett felvilágosultabb vagy nagyvonalúbb, csupán egy okos válasz fogalmazódott meg Belgrádban.

Jó üzenet ez a magyar siker az uniós tagságunkban csak negatívumot látóknak, de azoknak is, akik örökké csendes, bólogató szerepet szánnának Magyarországnak Brüsszelben. Ahogyan a vakmerőség és a bátorság között is nagy különbség van, úgy a hőzöngés sem egyenlő az érdekérvényesítéssel. Magyarország – sok más államhoz hasonlóan – uniós tagságát kihasználva, nyomásgyakorlással szerzett érvényt akaratának. A jó diplomácia egyebek mellett ezt is jelenti.

A teljes publicisztikát a Magyar Nemzet keddi számában olvashatja.

(Pataky István - Magyar Nemzet, 2011. december 6.)