fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A te bűnöd, fater?
2011. december 7., 08:59
Különösen érzékenyek mostanában a szocialisták arra, ha utódpártnak, az MSZMP egyenes ági leszármazottjának mondják őket. Sőt, egyes megnyilvánulásaikban hajlamosak megbélyegzésnek mondani ezt.

Furcsállom, hogy megbélyegzést emlegetnek, hiszen ha valóban minden rendben volna – amint azt állítják – pártjuk szellemi és anyagi örökségével, akkor a legrosszabb esetben is csak puszta tényközlésről lehetne beszélni. Hogy kerül ide akkor mégis a megbélyegzés fogalma? Érzik talán ők is, hogy valami igen erőteljesen megbicsaklik és kileng ebben a logikai rendszerben.

A két parlamenti frakcióvezető, a fideszes Lázár János és a KDNP-s Harrach Péter nyújtotta be a most tárgyalt törvényjavaslatot, amelynek preambuluma kimondja: az MSZP a Magyar Szocialista Munkáspárt jogutódjaként osztozik minden felelősségben, amellyel az egykori állampárt terhelhető.

Nyilvánvaló, hogy az örökség sohasem csak busás vagyont jelent, olykor kellemetlen hozadékai is lehetnek. És igen, aki megbélyegzésről beszél, az nagyon is jól tudja, hogy vannak is.

S vannak a szocialista pártban olyan fiatalok is, akik azzal hivalkodnak: nekik végképp semmi közük sem lehet(ett) az MSZMP-hez és annak bűneihez, hiszen akkor még nem is politizáltak, legfeljebb a homokozóban. Mert később születtek. A fiúkat nem lehet felelőssé tenni az apák bűneiért – harsogják.

Persze alaptételeket, posztulátumokat, közhelyeket bármikor könnyűszerrel harsoghat bárki. Amíg a megörökölt, kacsalábon forgó palota padlásán meg nem találja a gyilkos fegyvert és a bűncselekménnyel szerzett javakat.

Mert igaz ugyan – ha már a posztulátumoknál tartunk –, hogy valóban nem lehet felelőssé tenni az utódokat az apák bűneiért, de a leszármazottak sem jogosultak az „alapító atyák” által törvénytelen módon megszerzett javakra, előnyökre.

Te voltál, fater? Vagy kinek a vétke hát ez a maxima culpa?

(Szabó Palócz Attila - Magyar Hírlap, 2011. december 7.)