fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A demokrácia leple
2012. január 9., 08:19
Azt ugyanis, hogy demokrácia volt-nincs – ha volt egyáltalán valaha –, a nyugati civilizáció egy illúzió rabja már régen. A világon csupán egy furfangosan fényesre és simára csiszolt erőpolitika érvényesül.

 A szovjet láger egykori országai, népei és nemzetei különösen nagyot veszítettek, hiszen a nyílt diktatúrából vágyakoztak a nyugati demokráciák, jóléti társadalmak, szabadságjogok közelébe, s mire felocsúdtak a nagy rendszerváltó álomból, egy másik rabság sűrűjében találták magukat. A demokrácia leple alatt belopakodott életükbe egy új, addig nem tapasztalt zsarnokság, és ha eddig nem vették volna észre, most napról napra válik világossá, hogy itt a demokrácia csak illúzió, játék az országos homokozókban, hogy lefoglalja valami a népeket, s ha érzik is, legalább ne lássák, hogy mi történik velük.

Mert lehet-e valóságos demokráciáról beszélni az országokon belül, ha közben az országok gyarmatosítása folyik? Mert mi másnak nevezhetjük azt, amikor idegen erők fokról fokra birtokba veszik mások létfenntartásának, erőforrásainak a javát, eladósítják az országokat, az országlakók nagyobb részét nyomorba taszítják és jogot formálnak arra, hogy belső ügyeikben is ők diktáljanak.

Magyarországnak akkor kell ezt a keserű leckét megtanulnia, amikor éppen rendbe akarja tenni magát, amikor kormányzata megpróbál nemzeti kormányként viselkedni és évtizedek szennyeséből kisegíteni és lélegzethez juttatni a rá bízott társadalmat. Ekkor kell megértetni a magyarokkal, hogy nem lehet, hogy nincs saját út, mert más érdekek mást követelnek, és hogy a nemzeti önállóság fertője nem terjedhet tovább Európában.

Mark Palmer, egykori hazánkban akkreditált amerikai nagykövet kétséget nem hagyva szól erről. Amerika minden áron érvényesíteni akarja az érdekeit Európában, érdeke pedig az, hogy itt liberális államok legyenek, amerikai igények szerint. Az ereje egyelőre még megvan ahhoz, hogy akaratának érvényt szerezzen. Ez világos beszéd. Csak semmi köze a demokráciához és a szabadsághoz, a népek egyenlőségéhez, a nemzetek szuverenitásának a tiszteletben tartásához. Magyarország példáján tanulja csak meg mindenki, hogy nincs szabadságharc és nem lesz függetlenség. Garancia erre az Egyesült Államok politikája, az általa irányított szervezetek, az IMF, az unió, a liberális és szocialista pártok, s a NATO éppúgy, mint a nemzeti ellenőrzés alól kivont szervezetek az egyes országokon belül, és a hódoltatás számos más eszköze.

Mindez persze nem Palmer szándékaitól függ. Ő csak egy jelképes figurája a belügyekbe való gátlástalan beavatkozásnak, akárcsak az amerikai nagykövet Szlovéniában, akit éppen most utasítottak rendre a szlovén hatóságok. Amikor Palmer nálunk nagykövet volt, az SZDSZ nyílt kijárójaként akarta osztogatni a lapokat, és volt, aki fogadta, volt, aki visszadobta, de azt megtanulhatta mindenki, hogy milyen stílus és magatartás az egy nagykövet részéről, ami nem európai. Igaz, Palmer maga sem európai, de ettől még alkalmazkodhatott volna az egykori európai diplomáciai kultúrához. Nem alkalmazkodott, mert nem is tudott, és szüksége sem volt rá. A rendszerváltást kellett liberális világuralmi érdekek szerint sínre tennie. Megtörtént, hazai segédlettel. Most „szelleme” visszatért egy interjú erejéig a Népszabadságban. Jelzés ez is.

Súlyosabb jelzés, hogy ma már miniszterek is felszólalnak Magyarország ellen. A francia külügyminiszternek „problémás” Magyarország. És Franciaország nem problémás? Clinton asszonynak Amerikában fáj a magyar alkotmány, a médiatörvény és még a Klubrádió is, legalább annyira, mint a Hormuzi-szoros. Lassan kiteljesedik a kórus, amely jogszabályaink bírálatába burkolva, és a hitelek megvonásával zsarolva kész a sárba döngölni a nemzetek önrendelkezésének még a látszatát is. Attól a magyar önállósági törekvések leverése még fontosabb, hogy a népek világszerte – még Amerikában is – kezdik megelégelni azt a világuralmi kört, amely önmagának a profitot halmozza, a népeknek viszont a nyomorúságot. Ha a demokratikus lepel mindenütt lehull, ha a népek számára láthatóvá lesz e globális zsarnokság természete, és vele szertefoszlik a szabadság illúziója még a nyugati „szabad világban” is, akkor mi lesz?

A Hormuzi-szorosba, a lázongó Közel-Keletre még oda lehet vezényelni az amerikai haderőt, az európaival együtt. Európában még alkalmazni lehet a hitelrabszolgaság, a bankuzsora és a leminősítések intézményét. De meddig? És milyen árat fizet majd a világ mindezért, „ha egyszer lángot vet a szalma”? Most minket leckéztet a pénzbirodalom lelkes, kitartott cselédsége, sajtója, politikus bürokrata hada. Kedvükre és szolgálatukra való kormányt akarnak itt, hogy példája legyen a térség államainak: hogyan rendeljék alá magukat egy távoli, láthatatlan „királyság” akaratának.

Az nem számít, hogy mit kockáztatnak ezzel. A 20. században két világháború bizonyította, hogy milliók élete ennek a kivételes királyságnak soha sem számított.

(Bíró Zoltán - Magyar Hírlap, 2012. január 9.)