fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Tárgyalás nélkül elítélve
2012. január 12., 12:12
Magyarország elkötelezettebb a demokrácia, a jogállamiság és az euroatlanti integráció mellett, mint korábban bármikor - szögezte le Martonyi János külügyminiszter abban az írásában, amely a European Voice című brüsszeli hetilap csütörtöki számában jelent meg.

 A Tárgyalás nélkül elítélve címmel megjelentetett cikkben a magyar diplomácia vezetője emlékeztetett arra, hogy húsz évvel az "irányított" rendszerváltás után a régi kommunista struktúrák jelentős része csaknem érintetlen maradt, miközben néhány évvel ezelőtt az ország az összeomlás szélére került. Az emberek bizalma megrendült a kormányban, a független intézményekben hosszú évek korrupt és hozzá nem értő kormányzása után, és ennek eredményeképpen a gazdaság már a válság első hullámában megremegett - fogalmazott. A Fidesz azzal az ígérettel lépett hatalomra 2010-ben, hogy a régi szerkezeteket alapjaiban átalakítja és befejezi az áttérést a kommunizmusból a demokráciára. Ennek a munkának a megpecsételése az új alkotmány és az azt gyakorlatba ültető sarkalatos törvények, amelyek az 1949-es kommunista alkotmány ideiglenesen összeeszkábált felülvizsgálatát adták át a múltnak - írta Martonyi János az uniós ügyekkel foglalkozó, a brit Economist-csoporthoz tartozó lapban.
   
Kiemelte: az ígéretek teljesítése óriási erőfeszítést igényelt, különösen a nemzetközi gazdasági válsággal a háttérben. A változások gyorsak és átfogóak voltak, és a kormány "nem immunis" a hibákkal szemben sem. Ezért "nyitottak vagyunk a kritikára, feltéve, ha az tisztességes és specifikus, de elutasítjuk a sommás véleményeket, amelyek közül sok gyenge bizonyítékokon alapul, és nem szükségszerűen a Magyarország sorsa iránt érzett őszinte aggodalom motiválja" - szögezte le a külügyminiszter. Martonyi János úgy vélte, a Fidesz szupertöbbsége és konzervativizmusa bosszantja néhány politikai ellenfelét, de ez nem fosztja meg a kormányt attól a jogtól, hogy a saját meghatározott kihívásaira saját megoldásokat keressen, miközben elkötelezett marad a demokrácia, a jogállamiság és az euroatlanti integráció mellett. Hozzátette, hogy valójában elkötelezettebbek az említett értékek mellett, mint eddig bármikor. Emlékeztetett arra: a Velencei Bizottság is üdvözölte, hogy az új alkotmány ez említett értékeken alapuló alkotmányos rendet hoz létre. Hozzátette, hogy a múlt év első felében Magyarország uniós elnökként még kritikusai közül is többeket annak elismerésére késztetett, hogy fáradhatatlanul dolgozott az erős Európa építése mellett. Magyarország szorosabb uniós együttműködés melletti állásfoglalását jelzi az is, hogy aktívan részt vett az új pénzügyi megállapodás kialakításában.
   
A miniszter leszögezte: amit kínálnak és amit kérnek, az a konstruktív párbeszéd, az uniós és a tagországi intézmények illetékességeinek tiszteletben tartása, a civilizált hangnem és a jóhiszemű együttműködés. Csak ezek révén erősíthető az EU, a tagországok és a demokrácia hitelessége Magyarországon és azon kívül - fogalmazott. A sommás ítéletek, rossz információkon alapuló, az unió intézményes és alkotmányos rendjét lábbal tipró, lejárató kampányok, a becsmérlő hangnem csak gyengíteni fogja a demokrácia és az európai integráció mellett elkötelezett erőket - vélte.
   
Martonyi János aláhúzta azt is, hogy szabálysértések is előfordulhatnak, de lehetővé kell tenni, hogy ilyen esetben a kölcsönös bizalom és tisztelet alapján keressenek megoldást, kompromisszumokat. A miniszter reményét fejezte ki, hogy lázító kritikusaik átgondolják: tisztességes folyamatban érdekeltek vagy puszta olcsó publicitásban a közös demokratikus kilátások terhére.

(MTI-fidesz.hu)