fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kósa: A szocialisták másképp látják a világot + videó
2012. február 8., 12:24
Azok az országok stabilak, és azoknak biztosított hosszú távon a demokratikus működése, ahol a társadalom meghatározó ereje a középosztály – jelentette ki Kósa Lajos a tv2 Mokka című műsorában szerdán. A Fidesz ügyvezető alelnöke emellett beszélt a Malév és a BKV helyzetéről is.

Az, hogy a szocialisták másképp látják a világot, mint mi, az egyáltalán nem meglepő. Például minden olyan mondat fáj nekik, ami azt az egyszerű igazságot tartalmazza, hogy 2010-ben egy olyan országot adtak át, amit „rommá adósítottak” – jelentette ki Kósa Lajos. A Fidesz ügyvezető alelnöke úgy fogalmazott, ezek a problémák a mai napig éreztetik hatásukat.

A Malév helyzetéről szólva hangsúlyozta, a 2007 és 2010  közötti támogatási rendszert felülbírálta az unió, és kimondta, hogy a légiközlekedési vállalatnak vissza kell fizetnie a száz milliárd forintos összeget az államnak.  Mint mondta, ebből az időszakból négy hónap a Fidesz kormány idejére esett, mivel akkor már nem lehetett kilépni ebből a konstrukcióból. „Ez alapján azt mondani, hogy ez az Orbán-kormány felelőssége lenne, miközben a privatizáció elképesztően elhibázott volt, miközben a támogatást nem lett volna szabad ilyen formában finanszírozni, ez több mint túlzás” – szögezte le a fideszes politikus.

Kósa Lajos a BKV-val összefüggésben elmondta, „Demszky Gábor húsz éve alatt jutott el idáig a BKV”.  Mindenki tudja a felelősséget, hogy ki okozta ezeket a problémákat – fűzte hozzá.

Az az európai tapasztalat, hogy azok az országok stabilak, és azoknak biztosított hosszú távon a demokratikus működése, ahol a társadalom meghatározó ereje a középosztály – jelentette ki a Fidesz ügyvezető alelnöke Orbán Viktor évértékelő beszédére utalva. Hozzátette: a kormány számos intézkedése éppen ezért a középosztály megerősítésére irányult. Az adórendszerrel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy „az arányos teher nem bünteti a munkát, míg a korábbi ezt megtette”.

(tv2.hu-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Magyarország új alapokon áll + képek + videó
Cikk: Kósa: Simor egzisztenciális függetlensége közismert + videó
Cikk: Gyurcsányék tették tönkre a Malévet