fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kövér: A Fidesz a magyar történelem egyik legmélyebb válsága idején vette át a kormányzást
2012. június 13., 17:04
A Fidesz 2010-ben a magyar történelem egyik legmélyebb és legösszetettebb válsága idején vette át a kormányzást - mondta szerdai londoni előadásában Kövér László.

Az Országgyűlés elnöke, aki hivatalos látogatáson tartózkodik Nagy-Britanniában, a londoni magyar nagykövetség szervezésében tartott ismertetőt Magyarország helyzetéről a nagy-britanniai magyarság meghívott képviselőinek. A politikus kijelentette: a válság Magyarországon "jó egy évvel korábban kezdődött, mint a világon bárhol", és nem elsősorban gazdasági válságról, hanem egy ennél összetettebb, alapvetően morális válságról volt szó. Ennek egyik megnyilvánulási formája az volt, hogy a korrupció a legelemibb szinten is elfogadott, természetes jelenséggé vált, és ebből fakadó módon végül már az állam maga kezdett szétesni. "A szétesés határán voltunk minden szempontból ... nem volt olyan szférája a magyar életnek, a gazdaságtól a szociális létbiztonságon át az állam működéséig, amely ne lett volna katasztrofális állapotban" - fogalmazott a házelnök.
   
Kövér László szerint mindezt tetézték a költségvetési állapotok. Az Országgyűlés elnöke szerint a Bajnai-kormány az előző év végén úgy tervezte meg a költségvetést, hogy pontosan lehetett tudni - "mi is tudtuk, ők is tudták, Brüsszelben is tudták, csak úgy csináltak, mintha nem tudnák" -, hogy "a legjobb esetben októberig volt benne pénz". Ebből fakadt a konfliktusok jelentős része a külvilággal, ugyanis valahonnan a pénzt elő kellett teremteni, viszont egy olyan országban, ahol a nettó átlagjövedelem havi 500 euró, az átlagnyugdíj pedig 250 euró, és az emberekről már "nyolc bőrt lehúztak" az elmúlt húsz évben, politikailag vállalhatatlan, közgazdaságilag pedig kivitelezhetetlen lett volna újabb források elvétele az emberektől és a vállalkozásoktól. Így kerültek be az "úgymond unortodox" közgazdasági eszközök a kormány eszköztárába, és több százmilliárd forintot a multinacionális cégektől kellett beszedni - mondta szerdai londoni előadásában Kövér László. A külföldi kormányok  - akár jobboldaliak is - "értelemszerűen nem voltak ettől lelkesek", megpróbálták nemzeti érdekeiket teljesen természetes módon érvényesíteni.
   
A törvényalkotási tevékenységről szólva Kövér László kijelentette: a kormány az előre eltervezett munka nagy részét elvégezte, a kormányzati ciklus első két évét jellemző "törvényhozási roham" - amelynek során hozzávetőleg négyszáz törvényt fogadtak el - véget ért, most a finomhangolásnak kell következnie. Az IMF/EU-megállapodásról az Országgyűlés elnöke azt mondta, hogy a hitelmegállapodás alapvető funkciója nem elsősorban a hitel igénybevétele - "bár nem zárom ki, hogy ez végül is így lesz" -, hanem egy olyan védőháló létrehozása, amely biztonságot ad a befektetőknek, lehetővé téve, hogy az állam a piacról a jelenleginél sokkal kedvezőbb kondíciókkal jusson finanszírozáshoz. Kövér László hozzátette ugyanakkor, hogy az IMF-tárgyalások megkezdéséhez politikai előfeltételeket támasztottak Magyarországgal szemben, és kialakult egy "cizellált munkamegosztás ... az Európai Bizottság, az IMF és újabban az Európai Központi Bank adja egymásnak a labdát".
   
A közönség soraiból egy Londonban élő magyar vállalkozó - akinek Magyarországon is vannak üzleti érdekeltségei - bíráló véleményt fogalmazott meg az "unortodox" gazdaságpolitikai intézkedésekkel kapcsolatban. Kövér László válaszul kijelentette: Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter "az az ember, akinek volt bátorsága olyan gondolatokkal, ötletekkel, javaslatokkal előállni, amelyek másnak a fejében nem fordultak meg", miközben mindenki, jobboldali és baloldali közgazdászok egyaránt a 2010-ig vezető reménytelen gazdaságpolitikának valamiféle javított változatát tudták csak elképzelni.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Hivatalos látogatásra Nagy-Britanniába utazik Kövér László