fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A "nyolc év" emberei Bajnai mögött
2012. november 20., 09:58
Gyurcsány Ferenc korábbi szövegírója, Kóka János egykori jobbkeze és az MSZP– SZDSZ-kormányt végigszolgáló államtitkár is segíti a Bajnai Gordon nevével fémjelzett Együtt 2014 mozgalmat.

Noha visszatérésekor Bajnai Gordon fontosnak nevezte a szembenézést az utóbbi két, az azt megelőző nyolc és a rendszerváltás óta eltelt huszonkét év tanulságaival, számos fajsúlyos, az MSZP– SZDSZ-kormányzás alatti háttérember segíti az Együtt 2014 mozgalmat.

A Fővárosi Törvényszékhez beadott egyesületi nyilvántartásba vételi kérelemből kiderül, hogy a mozgalom jogi ügyeit dr. Tordai Csaba ügyvéd intézi, aki lényegében végigszolgálta a Medgyessy– Gyurcsány–Bajnai-kormányokat. Tordai 2003–2005 között az Igazságügyi Minisztériumban dolgozott, 2007. július 1-jétől 2008 februárjáig a Miniszterelnöki Hivatal jogi és koordinációs szakállamtitkára, 2008 februárjától a MeH államtitkára volt.

A kérelmen szerepel még Gyurkovics Tamás neve is, aki egykoron Gyurcsány Ferenc első számú szövegírója, majd pedig Lendvai Ildikó volt MSZP-elnök kommunikációs főtanácsadója volt. A Magyar Nemzet információi szerint az Együtt 2014-ben szervezői szerepet szánnak Kóka János egykori SZDSZ-elnök jobbkezének, Kátai Gábornak, aki korábban az SZDSZ frakciójának munkatársa volt. Kátai neve akkor vált ismertté, amikor a pártban etikai vizsgálatot indítottak Kóka ellen. Az akkori frakcióvezetőt azzal vádolta az SZDSZ-vezetés, hogy ajánlószelvények gyűjtésével és rendezvényeinek támogatásával segítette a Lehet Más a Politika kampányát. A gyanú szerint Kóka és az LMP között Kátai Gábor volt az egyik összekötő.

Részletek a Magyar Nemzet keddi számában.

(mno.hu)