fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Németországban már jobban értik Magyarországot
2013. március 2., 11:43
Németországban már lényegesen jobban értik, hogy Magyarország kormánya mit miért tett az utóbbi két és fél évben, a két ország barátsága pedig továbbra is rendkívül erős - összegezte újságírókkal, politikusokkal és kutatókkal folytatott berlini tárgyalásainak tapasztalatait Kumin Ferenc nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkár pénteken az MTI-nek nyilatkozva.

A német fővárosban csütörtökön kezdődött hivatalos látogatása során Kumin Ferenc megbeszélést folytatott Steffen Seibert kormányszóvivővel és a Bundestag Német-Magyar Parlamenti Csoportjának képviselőivel, találkozott több neves német gazdasági és közéleti lap munkatársaival, részt vett a Deutschlandradio német országos közszolgálati rádió szerkesztőségi értekezletén és konzultált a Német Külpolitikai Társaság és a Konrad Adenauer Alapítvány vezető kutatóival. A helyettes államtitkár kiemelte: Németországban érezni lehet, hogy a német-magyar kapcsolat "továbbra is rettenetesen erős és háboríthatatlan barátság". Ez a barátság "hatalmas erőforrás, de nem elég arra építeni, hogy a rendszerváltás hajnalán mennyire fontosak voltunk egymásnak, hanem dolgozni kell, hogy a kapcsolat meg tudjon maradni ebben a rendkívül erős és különleges állapotában" - tette hozzá.
   
Tárgyalásaival kapcsolatban úgy vélte, hogy a "makacs módon visszatérő kritikák és meg nem értések közül néhány tisztázódott". A német sajtó, a politika és a tudományos intézetek "figyelnek minket, követik az eseményeket", de hiányoznak "bizonyos mozaikok", amelyeket " talán sikerült helyre tenni". A Magyarország számára "fontos fejekben így élesebbé és pontosabbá vált a kép" - mondta Kumin Ferenc. Újságírókkal folytatott beszélgetéseken például felmerült, hogy miért van szükség választói regisztrációra, "én pedig rögtön tudtam őket tájékoztatni", hogy Magyarországon nem vezetik be az intézményt, ami "újdonságnak tűnt a hallgatóság körében" - mondta a helyettes államtitkár. Hozzátette: tárgyalópartnereit elsősorban aktuális kérdések érdekelték, köztük az alaptörvény folyamatban lévő módosítása és az Alkotmánybíróság tevékenysége, szélesebb összefüggésekben pedig a magyar jogállamiság állapota. "Ebben a vonatkozásban is tudtam jó hírekkel szolgálni, amelyek láthatóan megnyugtatták" a partnereket.
   
Legalább ekkora súllyal foglalkoztatja a Magyarországra figyelő német döntéshozókat, véleményformálókat a gazdaság állapota. Ezzel kapcsolatban "el tudtam magyarázni, hogy Magyarország az Európai Bizottság előrejelzése ellenére tartani tudja a 3 százalék alatti hiányt és kitart amellett, hogy nyárig kikerül a túlzottdeficit-eljárás alól", a német befektetések pedig "jó otthonra találnak Magyarországon" - mondta Kumin Ferenc, hozzátéve, hogy az államháztartási helyzet megszilárdítása terén elért eredményeket "általános elismeréssel" fogadják a gazdasági folyamatokat jól ismerő szakértők. Aggodalmak a "gyakran torzító és aránytalan sajtótudósítások" nyomán merülnek fel, e beszámolók állításait azonban "cáfolni tudtuk az utóbbi időben" - mondta a helyettes államtitkár. Kiemelte: Németországot foglalkoztatja a roma közösség integrációja is. A kormány ez ügyben hozott intézkedései közül több "újdonságként hatott", és az új információk hozzá tudtak járulni az esetleges félreértések és előítéletek eloszlatásához.
   
A Kormányzati Információs Központ szervezeti keretében dolgozó Kumin Ferenc különösen tanulságosnak nevezte találkozóját Steffen Siebert kormányszóvivővel, Angela Merkel kancellár egyik legközelebbi munkatársával, aki államtitkári beosztásban vezeti a német kormány sajtó- és információs hivatalát. "Németországnak sincs könnyű dolga a külföldi sajtóval, hiszen egyes országokban aránytalanul, torzítva, igazságtalanul írnak Németországról, így ebben a tekintetben is volt egyfajta közösség és hasonlóság" - mondta a helyettes államtitkár.

(MTI-fidesz.hu)