fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Varga: A növekedést segíti az összhang
2013. március 2., 12:09
A gazdasági növekedést segíti, ha összhang van a jegybank és a kormány gazdaságpolitikája között – jelentette ki a Lánchíd Rádiónak adott exkluzív interjúban Varga Mihály.

A nemzetgazdasági miniszterjelölt emlékeztetett rá: volt már egy hasonló időszak 2001-2002-ben, amikor a fiskális és a monetáris politika összhangja nyomán 6 százalék felett bővült a GDP. A politikus abban bízik, hogy a Matolcsy György vezetése alatt a jegybank alkalmazza azokat az eszközöket, amelyeket a világ más nagy nemzeti bankjai is arra használnak, hogy gyorsabb legyen a kilábalás a válságból.

– Nyilván az egyik fontos eszköz lehet, hogy az állampapírok másodlagos piacán olyan vásárlások történjenek, amelyek stabilizálják az állampapírpiaci hozamokat és csökkenő hozamot állítanak elő. Másrészt most már jól látszik, hogy a kamatcsökkentési periódussal hamarabb ellehetett volna indulni, – de még egyszer mondom, ez csak egy közgazdász vélemény még akkor is, ha éppen kormánytag vagyok –  alapvetően a monetáris tanács feladata, hogy ezeknek az eszközöknek a tárát felmérje és javaslatokat tegyen majd – jelentette ki a Lánchíd Rádióban Varga Mihály.

(mno.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Varga: Lényeg a kormányprogram és annak végrehajtása
Cikk: Varga: Nem változik a gazdaságpolitika iránya
Cikk: Matolcsy lesz az új jegybankelnök