fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Egri Borászok Fóruma - 29 millió eurós támogatás
2013. március 8., 13:12
Az októberi után újabb fórumot rendeztek egri borászoknak az Egri Polgárok Házában. A találkozón Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő bejelentette: 29 millió euróra pályázhatnak a bortermelők március végéig.

Nyitrai Zsolt emlékeztetett az első, tavaly októberi fórumra, amelyet azért hívtak össze, hogy a készülő új hegyközségi törvénnyel kapcsolatban az egri borászok is elmondják észrevételeiket. Ennek  eredményeként a honatya módosító javaslatokat nyújtott be, melyek nagy többségét elfogadta a parlament. Ezek között volt az arányos szavazati jog megteremtése, valamint az a szintén az egri borászok által javasolt változtatás, melynek lényege, hogy a Magyarországra behozott importborok után is fizessenek járulékot. Mindkét javaslat célja a hazai és az egri bor védelme volt.

A második Egri Borászfórum egyik témája – mondta a honatya -,  az új hegyközségi törvény részleteinek ismertetése volt, majd  az új földtörvény borászokat érintő változásairól kaptak információt a fórum résztvevői. Ezen témakörök kapcsán a Vidékfejlesztési Minisztérium szakembere adott részletes tájékoztatást.  A másik fontos téma pedig az a példátlan mértékű – 29 millió eurós, 8.5 milliárd forintos - támogatás volt, amely a rendszerváltoztatás után az eddigi legnagyobb anyagi segítséget jelentheti az ágazat számára.

A képviselő hozzátette: a jelentős összegből 22 millió euró értékben pályázhatnak a borászok a szőlőültetvények megújítására, 4 millió  euró értékben a birtokokon megvalósuló beruházások támogatására, továbbá az Európai Unión kívüli borexport marketig, illetve reklámköltségeire a következő 3 évben 1-1 millió euró fordítható. Pályázni március elsejétől március végéig lehet, a döntés pedig október közepéig megszületik. A fórumon arra bíztattuk az Egri Borvidék  borászait – mondta Nyitrai Zsolt -, hogy pályázzanak bátran és minél többen, használják ki az uniós források által kínált lehetőségeket, hiszen az egri bor az, ami jóhírünket viszi nem csupán az országban, hanem Európában és a világban is.

Gál Tibor egri borász mindehhez hozzátette: nemrégiben készült el az Egri Borvidék új stratégiája, amely az Egri Bikavér és az Egri Csillag kiemelt szerepét hangsúlyozza. Mint elmondta,  az elmúlt húsz esztendő a kísérletezésről szólt, a borászok új dűlőket, új szőlőfajtákat próbáltak ki, ám ennek a munkának még nincs vége. Szólt arról, hogy a világ borpiaca folyamatosan változik, s az egriek is csak akkor maradhatnak versenyben, ha követik ezeket a változásokat. Mindehhez nagy segítséget jelent a mostani, 8,5 milliárd forintnyi pályázati lehetőség, amelyből remélhetőleg minél több támogatást szerez majd meg az Egri Borvidék.

(fidesz.hu)