fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Jó kompromisszum Magyarország számára
2013. március 13., 15:48
Az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén nagy többséggel fogadta el azt a jelentést, amely a következő, 2014-2019 közötti ciklus EP-beli mandátumelosztására tesz javaslatot. A változtatásra Horvátország uniós csatlakozása, illetve a legutóbbi választások óta hatályba lépő Lisszaboni Szerződés miatt van szükség.  Az EP által ma elfogadott határozatot az Európai Tanácsnak egyhangúan kell elfogadnia.

Az egyes tagállamok európai parlamenti mandátumainak száma azért változik 2014-től, mert a Lisszaboni Szerződés a jelenlegi 754 helyett 751-ben maximálja az EP létszámát, miközben a tervek szerint a 2013 júliusában csatlakozó Horvátország képviselőinek is helyet kell majd biztosítani. Noha egyes javaslatok és módosító indítványok szerint Magyarország akár négy-öt helyet is veszíthetett volna, a ma megszavazott javaslat értelmében hazánk tíz másik, közepes méretű tagállammal együtt csupán egy mandátumot ad át Horvátországnak.

Bár Magyarország népessége a legutóbbi népszámlálás adatai szerint a 10 milliós lélektani határ alá csökkent, hazánkat az Európai Parlament által most megszavazott jelentés szerint továbbra is a 10-11 milliós tagállamoknak járó képviselet illetné meg. "Kitartó munka eredményeként sikerült megakadályozni azokat a liberális és szocialista kezdeményezéseket, amelyek arra irányultak, hogy hazánktól két mandátumot vegyenek el. Igazságos kompromisszum, hogy egyik tagállam sem veszít egynél több mandátumot" - jelentette ki Schöpflin György a szavazás kapcsán.

A néppárti politikus emlékeztetett: "Ha az Európai Unió méltányos és demokratikus intézményként kíván működni, akkor sziklaszilárd garanciákat kell biztosítania arra, hogy a kisebb tagállamokat egyenlő tisztelet és státusz illeti meg. Európa történelmén végigtekintve ugyanis túlságosan jól ismerjük már, hogy mi történik akkor, amikor a nagy államok szatellit-országokként tekintenek kisebb társaikra". "A szerződésbe foglalt degresszív arányosság elve biztosítja, hogy a kis és közepes tagállamok ne lehessenek hátrányos helyzetben. Ha politikai képviseletük nem lenne méltányos, hangjukat még a jelenleginél is kevésbé hallanák meg. A nagy népességű országokat ezért folyamatosan figyelmeztetnünk kell arra, hogy az európai integráció nem a nagy tagállamok monopóliuma" - figyelmeztetett a tegnap estébe nyúló vitán Schöpflin György, a Fidesz európai parlamenti képviselője.

A ma elfogadott javaslat következő lépésként az Európai Tanács elé kerül, ahol a tagállamok egyhangú döntésére lesz szükség annak megerősítéséhez. A végső megegyezést ezután az Európai Parlamentnek is jóvá kell majd hagynia.

Háttér: Horvátország uniós csatlakozása miatt 2013 júliusától további 12 képviselői helyet kell biztosítani az ország számára, ennek megfelelően az európai parlamenti képviselői helyek száma átmenetileg 766-ra nő 2014-ig.

(EPP-HungarianPress)