– Lassan este fél tíz van. Minden napja így telik?

– A hétfői napokat tekintve ez egy rövid nap. Egy átlagos hétfőt figyelembe véve este 11 óra előtt nem lenne lehetőségünk itt ülni.

– Egy meglehetősen konfliktusos területet visz, az egészségügyi rendszerrel kapcsolatos tevékenység a rendszerváltás óta meglehetősen nehéz terep, egész és konfliktustűrő embert kíván. Volt-e bármikor is olyan gondolata, hogy feláll a székéből?

– Arról, hogy feláll a székéből, nem hogy nem beszél, de komolyan nem is gondolkodik az ember. Olyan problémákat kell megoldani, amelyekhez megfeszített erő és kitartás kell. Abban a munkában, amit végzünk, a „felállás” nem értelmezhető.

– Ha jól emlékszem, egy 2010-es interjúban beszélt arról, hogy az azt követő év – s feltételezem, ez azóta is érvényes – a tabudöntések éve lesz. Sikerült a tabudöntés?

– Az egyik tabu az volt, hogy lehetetlen a kapacitásszervezést új módszerekkel üzemeltetni és lehetetlen úgy átszervezni a rendszert, hogy abból ne kerekedjenek botrányok. Azt tudom mondani: nem tévedt el mentőautó, és egy központosított átszervezés, rendrakás alapjait megteremtettük. Nyíltan beszéltünk a beszerzési rendszer hiányosságairól, hogy azokat új alapokra kell helyezni. Az is egy tabu volt, hogy korábban a betegek nem voltak ott, amikor az ő sorsukról döntöttek. Mi, amikor például a transzplantáció kérdésében lényegi döntéseket hozunk, egy teremben ülünk a szakmai és a betegszervezetek képviselőivel. A korábbikkal ellentétben – amikor mindent parancsszóra kellett végrehajtani – mi egyeztetéseket követően hozzunk meg döntéseinket, és a munkafolyamatba is bevonjuk a szakmát. Ezeken kívül azonban még számos tabuja van az egészségügynek, amiket nagyon gyorsan le kell dönteni annak érdekében, hogy egy élhetőbb szervezetet lássunk magunk előtt.

– Akkor beszéljünk még ezekről a tabukról.

– Sokan mindig a pénzt emelik a középpontba. Én egyetértek azzal, hogy az egészségügyben több pénzre van szükség, ám a jelenlegi forrásokból is többet ki lehetne hozni sokkal jobban. Talán a legfontosabb ilyen tabukérdés, hogy hogyan érzik magukat az adott szervezetben dolgozók, akik aktív életük túlnyomó többségét abban eltöltik. Az a szervezeti élmény, ami nap mint nap éri a szereplőket, az nem csak a pénzhiány miatt lehet rossz, hanem a hierarchia különböző jelenségei, a sokszor egymás ellen irányuló túlélési taktikák, érdekérvényesítési versenyek is teremthetnek élhetetlen szervezeti környezetet.

Lippai Roland interjúját teljes terjedelmében az mno-n olvashatja.