fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Megvédjük a családokat
2013. április 3., 09:54
Azért láttunk visszaéléseket a szolgáltatók részéről, mert ehhez szoktak hozzá. A Gyurcsány-Bajnai-korszakban azt csináltak, amit akartak, kormányzati hátszelük volt - mondta a Demokratának Németh Szilárd, Csepel polgármestere, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős munkacsoportjának vezetője.

- Két héttel ezelőtt vizsgálatot kért a Főtávnál a Magyar Energia Hivataltól. Milyen visszaélés gyanúja merült fel?

- A Magyar Nemzetben megjelent egy cikk arról, hogy a Demszky-érában milyen visszásságok fordultak elő a Főtáv által a lakossági távhő árának képzésénél. Ezt egy 2009-es, agyonhallgatott számvevőszéki jelentés állapította meg. A dokumentum kimondta: „a Fővárosi Önkormányzat a Hálózat Alapítványnak átutalandó összeg meghatározására vonatkozó döntésénél nem érvényesítette a fogyasztók érdekeit, mivel a lakossági fogyasztók fizetőképessége fenntartásának terhét - a közszolgáltatók, a Fővárosi Önkormányzat és a fogyasztók közötti megosztás helyett - a fizető fogyasztókra hárította.” A jelentés később úgy folytatódik: „A Fővárosi Önkormányzat a 2007-2008. években nem járt el megfelelő gondossággal a távhőszolgáltatás hatósági díjának megállapításánál.” Elképedve döbbentem rá, hogy Demszkyék milyen cinikus és rafinált módon játszottak át egy szociális tevékenységgel álcázott magánalapítványnak több milliárd forintot, amit a tisztességes fogyasztók zsebéből csaltak ki. Úgy vélem, ez a felháborító tény több büntetőjogi kategóriát is felvet, mint az árdrágítás, csalás, hűtlen és hanyag kezelés, ezért kértem a Magyar Energia Hivatal vizsgálatát.

- Mikorra zárulhat le ez a vizsgálat?

- A napokban megkapom a hivatal jelentését. Erről természetesen tájékoztatni fogom a közvéleményt, és amennyiben beigazolódik a gyanú, megteszem a szükséges lépéseket is. Bízom abban, hogy senki sem úszhat meg ekkora gazemberséget!

- Március közepén önálló indítványt nyújtott be az Országgyűlésnek a lakossági rezsiköltségek csökkentéséről. A gáz, villany és távhő árának mérséklése már január elsején életbe lépett - miért van szükség külön törvényre?

- Az általam benyújtott törvényjavaslatnak három fő célja van. Egyrészt törvényben rögzíteni a már megtörtént tízszázalékos lakossági gáz-, villany- távhő árcsökkentés tényét. Jogszabályban is biztosítani szeretnénk, hogy a rezsicsökkentés a törvény által meghatározott mértékben, minden lakossági fogyasztó esetén a számla végösszegében is érvényre jusson. További cél a szolgáltatók túlhatalmának korlátozása a fogyasztók védelme érdekében, ezért erősítjük meg a Nemzeti Hatóságot és terjesztjük ki a jogköreit. Ezért meghatározzuk azt is, hogy a szolgáltató egyértelműen, írásban, a kibocsátott számlán szereplő fizetendő összeg vonatkozásában, a számla kiküldésével egyidejűleg köteles tájékoztatást nyújtani a lakossági felhasználók részére a tízszázalékos díjcsökkentés teljesüléséről. Sőt, a tárgyhónapot követő hónap 15. napjáig a szolgáltatók kötelesek igazolni a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnak is a rezsicsökkentés megvalósulását. Újdonság a javaslatban, és ez nagyon erős fogyasztóvédelmi szabály, hogy amennyiben a fogyasztóvédelmi hatóság például számlázással kapcsolatos szerződésszegést állapít meg, akkor a szolgáltató minden érintett számlára vonatkozóan tízezer forint kötbért köteles fizetni az érintett fogyasztónak.

A teljes interjút a Demokrata szerdai számában olvashatja.

(Demokrata, 2013. április 3.)