fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Horvátországban tárgyalt a köztársasági elnök
2013. április 11., 18:29
Az Európai Unióban "megéri szövetségeseket keresni, tartós szövetségi, partneri viszonyt kialakítani, ami eredményes, gyümölcsöző és hasznos lehet minden résztvevő számára" - jelentette ki Áder János csütörtökön Zágrábban, ahol első elnöki látogatásakor megbeszéléseket folytatott a horvát államfővel, a miniszterelnökkel és a törvényhozás elnökével.

A köztársasági elnök a meghívójával, Ivo Josipovics államfővel folytatott megbeszéléseket követő sajtótájékoztatón azt mondta: érdemes egy-egy régiót érintő ügyben, vagy költségvetési forrásokat megcélzó közös projektek kérdésében összefogni, közös stratégiát, közös taktikát kidolgozni, és "ennek révén megvalósítani olyan, régóta megfogalmazott elképzeléseket, amelyekre eddig a politikai akarat vagy a költségvetési források hiányából nem kerülhetett sor".
   
Áder János szólt arról is, hogy horvát vendéglátója kifejtette: Horvátország arra törekszik, hogy még vonzóbb, kiszámíthatóbb jogi környezetet teremtsen az országban befektetni szándékozók számára, így a horvát gazdasági lehetőségek iránt érdeklődő magyar vállalkozásoknak is. Emlékeztetett, hogy Magyarország a negyedik legjelentősebb befektető Horvátországban, a kétoldalú kereskedelem a válság ellenére is dinamikusan növekszik, a magyar turisták számára pedig évtizedek óta kitüntetett szerepe van a horvát tengerpartnak. Áder János jelezte: komoly lehetőséget kínál Horvátország és Magyarország számára az európai kereskedelemben való fokozottabb részvételre a régóta tervezett észak-déli közlekedési folyosó megépítése. Nem véletlen, hogy a visegrádi négyek tárgyalásain az idei esztendőben ez az egyik kiemelt téma a regionális energiapiaci integráció lehetősége és a foglalkoztatás bővítésének kérdése mellett - fogalmazott.
   
Ivo Josipovic horvát elnök arról beszélt a tájékoztatón, hogy a kiváló államközi együttműködés számára új lehetőséget biztosít majd Horvátország európai uniós tagsága. "Politikai álláspontjaink nagyon hasonlónak" - jegyezte meg. A megbeszéléseken szót ejtettek a kiváló kulturális együttműködésről és a kisebbségvédelemről is, s ez utóbbi kapcsán a horvát köztársasági elnök úgy fogalmazott: "jó lenne, ha sok más ország között is ilyen együttműködése lenne, amilyen Magyarország és Horvátország között van." Külön is hangsúlyozták, hogy mindkét ország részére fontos a gazdasági és a környezetvédelmi kapcsolatok fejlesztése. A horvát államfő a Horvátország által tervezett drávai vízi erőművek építésére vonatkozó kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy Horvátország minden projektnél megköveteli a magas szintű környezetvédelmi jogszabályok betartását "és ez így lesz a lehetséges jövőbeni infrastrukturális energetikai projektek esetében is".
   
Áder János kijelentette: "személy szerint nagyon ellenezné, ha bármilyen vízi erőmű épülne a Dráván". Hozzátette: megérti Horvátországnak azt a problémáját, hogy komoly energiaimportra szorul, "de van más, környezetkímélőbb megoldás is", főként ha hosszabb távú szempontokat részesítünk előnyben, ez pedig a víz minőségének megóvása. Kijelentette: az energia mellett "a víz- és a vízbázisvédelem, a tiszta víz birtoklása" lesz ennek és a következő évszázadnak az egyik legfontosabb kérdése.
   
Az államfő megbeszéléseket folytatott Zoran Milanovic miniszterelnökkel, akivel  a gazdasági együttműködés témakörét tekintették át. Altorjai Anita, a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóigazgatója az MTI-t arról tájékoztatta, hogy mindenekelőtt energetikai tárgyú kérdésekről tárgyaltak. A megbeszélések során érintették a Krk-szigeten tervezett LNG- vagyis cseppfolyósgáz-terminállal, illetve a két ország gázhálózatának összekapcsolásával kapcsolatos lehetőségeket.
   
A köztársasági elnök Josip Lekóval, a horvát törvényhozás (szábor) elnökével találkozott. A szábor elnöke köszönetét fejezte ki azért a segítségért, amelyet a magyar parlament nyújtott a horvát törvényhozás számára az uniós csatlakozási felkészüléshez.
   
A magyar államfő megkoszorúzta Antall József egykori miniszterelnök mellszobrát az új-zágrábi városrészben. Az ünnepélyes eseményen a horvátországi magyar szervezetek sok képviselője volt jelent, akikkel Áder János rövid kötetlen beszélgetést folytatott.

(MTI-fidesz.hu)