fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Az európai baloldal a Néppártot próbálja bomlasztani
2013. április 18., 09:29
Tulajdonképpen az Európai Néppártot (EPP) bomlasztják az unió baloldali pártjai, amikor Magyarországot támadják – fejtette ki a Magyar Hírlapnak adott interjúban Hankiss Ágnes. A fideszes európai parlamenti képviselő szerint ha nem ügyelünk, folyamatosan kabátlopásos ügyekbe kevernek bennünket.

 Valóban mi vagyunk az Európai Unió fenegyerekei?

– Most valóban az Európai Unió figyelmének középpontjában vagyunk, de én máshonnan közelíteném meg ezt a dolgot az elmúlt napok eseményei alapján. Az Európai Néppárt keddi frakcióülésének Orbán Viktor volt a vendége, ami azért is hasznos volt, mert elég furcsák az előzmények.

– Melyekre gondol?

– Ha áttekintjük a hírlapi kacsákat, amelyek a múlt héten megjelentek, ezek tulajdonképpen mind egy irányba mutattak: az EPP sorainak a bomlasztását célozták. Ennek pedig a klasszikus eszköztárát vonultatta fel a múlt heti kampány. Érdemes felsorolni ezeket, mert előttünk áll egy év, amikor állandóan ez a módszer és technika fog visszaköszönni. A baloldal mára annyira összenőtt ezzel az eszköztárral, hogy állandóan előveszi, amikor politikai érdekei úgy kívánják. Először megjelent egy hír a Romániai Magyar Demokrata Szövetséghez közel álló bukaresti Új Magyar Szóban, hogy egy állítólagos dubrovniki vacsorán a Fidesznek az EPP-ből való kizárásáról tárgyaltak. Azóta kiderült, hogy ilyen vacsora nem volt, az egyik szereplő, az EPP főtitkára pedig még a város közelébe sem ment, ugyanakkor Joseph Daul frakcióvezető a legmesszebbmenőkig kiállt a magyar kormány és Orbán Viktor mellett. De említhetném azt, ami kedden reggel jelent meg az interneten, éspedig: Joseph Daul aznap nem találkozik Orbán Viktorral. Ennek is az ellenkezője az igaz. Külön találkozóra is sor került a frakcióülés előtt, de számos más formában is. Megjelent az híresztelés is, hogy a Fidesz azt tervezi, átül az ECR-be, a döntően a britek által meghatározott konzervatív pártfrakcióba. Ez megint csak kacsa. Aminek külön humora és pikantériája, hogy az ECR tagja maga Bokros Lajos.

– Van tovább is?

– A brit The Guardian levelezőrovatában egy magyar ember tollából megjelent, hogy Margaret Thatcher temetésén nem látják szívesen Orbán Viktort. A levelezőrovatban! Amelynek az alján nagy betűkkel feltüntetik: a cikkek nem tükrözik a szerkesztőség véleményét. A magyar balliberális sajtó mégis telekürtölte a világot a hírrel.

Ugyanilyen módon próbálták szembeállítani velünk lengyel néppárti barátainkat, amikor megpróbálták elhitetni velük, hogy mi a Jaroslaw Kaczynski vezette, konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) pártjával szorosabb viszonyt ápolunk, mint velük. Egyenesen megvádolták a magyar miniszterelnököt, hogy Kaczynskival találkozott Varsóban, ami egyfelől nem igaz, másfelől az égvilágon semmi rossz vagy szégyellnivaló nincs benne akkor sem, ha így történt volna. E kis történetek mind egy irányba mutatnak. Most már a magyar kormány és az alkotmány támadása helyett alapvetően a néppárt bomlasztására törekszik az európai baloldal. Ennek az eszköztárnak a politikában való felhasználása kifejezetten a kommunista titkosszolgálatokra jellemző. A baloldal ezt az örökséget nemhogy nem tudja magáról levetkőzni, hanem – gondolok itt hazai híveire – előszeretettel használja ma is politikai ellenfeleivel és riválisaival szemben.

A teljes interjút a Magyar Hírlap online-on olvashatja.

(Magyar Hírlap, 2013. április 18.)