fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Varga: Minél kisebb hiányt szeretnénk elérni
2013. június 1., 10:20
A nemzetgazdasági miniszter szeretné elérni, hogy ne legyen semmilyen hiány a költségvetésben, s nagyon várja, hogy Brüsszel után a hitelminősítők is lépnek majd - derül ki Varga Mihály Népszabadságnak adott nyilatkozatából.

 A miniszter a lap szombati számában közölt interjúban a túlzottdeficit-eljárás megszüntetéséről szólva kifejtette: a május 10-én meghozott kormányzati döntés döntötte el a kérdést, ha az nincs, vélhetően nem pozitív döntést hoznak.
    
Ezúttal is hangsúlyozta, hogy a kormány nem tartotta szükségesnek ezeket az intézkedéseket, de elfogadta, hogy az Európai Bizottság dönt arról, Magyarország kikerül-e a túlzottdeficit-eljárás alól.
    
"Nem kockáztathatjuk meg, hogy 500 milliárd forintos uniós támogatást elveszítsünk, erre az országnak szüksége van, ezért egyenlegjavító intézkedésekről döntöttünk. Ezt a bizottság illetékesei elfogadták" - fogalmazott, hozzátéve: más kérdésben a magyar kormány kitart az álláspontja mellett, adott esetben hajlandók elmenni az Európai Bíróságra is.
    
"Amikor kőkemény milliárdokról, támogatásokról volt szó, akkor a magyar kormány kész volt az álláspontját nem feladva alkalmazkodni. A költségvetés 300 milliárdos  túlhúzása kényszer hatására, az 500 milliárdról való le nem mondás pedig belátás alapján történt. A kényszer és a belátás nem ugyanaz. Beláttuk, hogy Brüsszelt nem tudjuk meggyőzni az igazunkról" - mondta a miniszter.
    
Abban, hogy tovább kell csökkenteni az adósságszintet, hogy fegyelmezett költségvetési gazdálkodásra van szükség, teljes mértékben egyetértenek az Európai Bizottsággal - fejtette ki. A kormány 2013-ban és 2014-ben olyan gazdaságpolitikát kíván folytatni, amely csökkenti az adósság szintjét. Vita a bizottsággal abban van, hogy szükség van-e rezsicsökkentésre vagy bankadóra. Az unió például szeretné, ha az utóbbi szintjét csökkentené Magyarország. "Szívesen mérsékelnénk a jövőben, de nem látom ennek a költségvetési fedezetét" - jelentette ki.
    
Az egy számjegyű szja-kulcs hosszú távú cél, 600 milliárd forint pótlását nem tudnák most hirtelen megoldani - közölte Varga Mihály. Szerinte a miniszterelnök azt fogalmazta meg, milyen kívánatos irányba kell elmozdulnia az adórendszernek. Sok múlik azon, mikorra mozdul ki a magyar gazdaság számára kulcsfontosságú európai, illetve németországi piac a jelenlegi, recesszióközeli állapotából - válaszolta arra a felvetésre, hogy mikor lesz egy számjegyű az szja.
    
Arra a kérdésre, hogy ha kormányra kerülnek ismét, maradnak-e a különadók 2015 után, azt válaszolta, erre térjenek vissza 2014 tavaszán.
    
A lap szerette volna azt is megtudni, mire kell a reklámadóból befolyó bevétel, hiszen a hiány megfelelő szinten van, s a bizottság sem kér többet. A miniszter erre úgy reagált: a pénzügyminiszterek tanácsa egyrészt június 21-én hozza meg a döntést, másrészt nem biztos, hogy az unióban elfogadott vagy az Országgyűlés által meghatározott hiánycél egybeesik az ő szakmai meggyőződésével. "Minél kisebb hiányt szeretnék elérni. Egyszer majd el kell jutni addig, hogy egyensúlyban lévő, hiány nélküli költségvetéssel zárjunk le egy évet" - közölte.
    
Varga Mihály az interjúban beszélt arról is, nagyon várja, hogy a hitelminősítők is lépnek majd. "Nincs olyan információnk, hogy felülvizsgálat alatt lennénk. De szorgalmaznánk egy ilyen lépést" - mondta.

(MTI-fidesz.hu)