fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Az árvíz is téma volt az uniós környezetvédelmi miniszterek tanácskozásán
2013. június 18., 18:16
Az elmúlt hetekben Németországban, Csehországban és Magyarországon levonult hatalmas árvíz is téma volt az uniós országok környezetvédelmi minisztereinek keddi luxembourgi tanácskozásán.   

 A megbeszélésen Magyarországot Rácz András, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezet- és természetvédelmi ügyekért felelős helyettes államtitkára képviselte. Hozzászólásában elmondta, hogy a Duna magyarországi szakaszán a vízügytörténet legnagyobb regisztrált árvize ellen kellett védekezni. A magyar vízügyi és katasztrófavédelmi szakemberek, valamint a védekezésben résztvevő nagy számú hivatásos és önkéntes megfeszített munkájának köszönhetően összességében sikerült a megerősített védművek között tartani a hatalmas víztömeget, a károk és a védekezés költségei azonban így is jelentősek voltak.
    
Rácz András felhívta a figyelmet: az előrejelzések szerint nem jobbak a kilátások a következő évekre sem, így közös európai érdek, hogy a "vízügyi szélsőségek" kérdését uniós szinten is megfelelő módon, megfelelő pénzügyi eszközökkel megtámogatva kezeljék a tagállamok.
    
A vitában számos tagállam szolidaritásáról biztosította az árvízzel sújtott uniós országokat. Az Európai Bizottság részéről Connie Hedegaard, a klímaváltozással összefüggő kérdésekben illetékes biztos hangsúlyozta: ezek a rendkívüli időjárási események az uniós adaptációs stratégia fontosságára világítanak rá. Az EU-biztos kiemelte, hogy a következő többéves pénzügyi időszakban fontos pénzügyi források állnak majd rendelkezésre az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodásra.     
    
A magyar fél a tárca közlése szerint üdvözölte, hogy a tanácskozásról kiadott közös következtetésekben megfelelő figyelmet kapott az uniós adaptációs stratégiával közös csomagban közzétett zöld könyv is, amely a természeti, illetve az ember okozta katasztrófákkal kapcsolatos.  
    
Magyarország szerint a természeti és ipari katasztrófákra való felkészülés egyik sarokköve a megfelelő biztosítási eszközök rendszerének kidolgozása.
    
"Jeleztük, hogy szükség van egy olyan eszközre uniós szinten, amely azonnali beavatkozást tesz lehetővé, valamint tiszteletben tartja a szennyező fizet elvet" - közölte a vidékfejlesztési tárca.
    
Az árvizekhez is kapcsolódik az a nagyszabású nemzetközi vízügyi konferencia, amelyet Magyarország ez év októberében rendez meg. A Budapesti Víz Világtalálkozón az árvizek és az aszály globális és regionális kérdéseivel is foglalkozni fognak.

(MTI-fidesz.hu)