fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Túl a nehezén
2013. július 19., 09:56
Bajban van a kormány ellenzéke, amelynek egyetlen esélye a közös nevező megtalálására egy kimutathatóan rossz kormányzati gazdaságpolitika lett volna. Nem tudnak ugyanis csődöt kiáltani, miközben – mutatja az S&P Capital IQ legfrissebb kimutatása – folyamatosan csökken az ország kockázati felára, és mára a kormányfőt legvehemensebben kritizáló elemzők is elismerik: Magyarországon javul a helyzet. Ha nem a nekik tetsző módon is, a velük szövetségben álló cégek zsebének kedvezően, de stabilizálódás figyelhető meg.

Nehéz abból politikai tőkét kovácsolni, hogy hazánk a nemzetközi rangsorok alapján egyre távolabb kerül a világ legsérülékenyebb tíz országától. (Épp a héten jelent meg egy nemzetközi összesítés, amely ezt alátámasztja.) Főleg akkor, ha a baloldali kormányzás idején – az ország akkori vezetőinek bevallása szerint – mindössze néhány napra elegendő pénz volt már csak az állam kasszájában. 2008-ban ezért kellett a Nemzetközi Valutaalaphoz fordulni – most, miután nincs már szükség a gyámságra, felszámolják a szervezet itteni irodáját. Azzal sem lehet kormányváltó hangulatot generálni, hogy ez a kabinet három százalék alatt tartja az államháztartás hiányát, ami az előző kormányoknak egyszer sem sikerült.

Az államadósság csökken, előre visszafizetjük a hitelt a valutaalapnak, mélyponton van az infláció, a bizalom erősödésével egyre nagyobb az érdeklődés a magyar állampapírok iránt. És ami a leglényegesebb: végre valóban történtek érdemi lépések az államadósság szerkezetének javítására. A lakossági állampapír-vásárlást ösztönző programok eredményeképpen egyre több belföldi szereplőhöz kerül a kötvényekből, diszkontkincstárjegyekből, aminek köszönhetően kevésbé van kitéve az ország a nemzetközi pénzpiaci kilengéseknek.

Minderre céloznak azok a legújabb londoni és hazai szakvélemények, amelyek szerint túljutottunk a nehezén, és végre elkezdődhet a lassú, ám kitartó növekedés. Rossz helyen kapirgál a balliberális oldal, amikor a fentieket megpróbálja letagadni, az üzleti környezet romlását hozza fel a kormány ellen, és kiszámíthatatlannak nevezi a gazdaságpolitikát. Mert akárhogy nézzük is, a működési feltételek a monopolisztikus helyzetben lévő nagyvállalatok esetében lettek mostohábbak, az összes különadó ezt a szektort terheli. A kis- és közepes cégek rendelkezésére áll ezzel ellentétben a Magyar Nemzeti Bank két és fél százalékos hitele. Könnyebb lenne azt felhozniuk, hogy a Világbank legfrissebb rangsora szerint Magyarország jövedelme összességében csökkent, tehát szegényebb lett.

De ebből sem az a sztori kerekedik ki, amelyre Bajnainak és Mesterházynak oly égetően szüksége van. Hiszen ez a mutató a gazdaság súlyos szerkezeti problémáira világít rá, tükröt mutat az utóbbi 23 év mulasztásainak és a Kádár-rezsim örökségének. 

A teljes publicisztikát az MNO-n olvashatja.

(Nagy Vajda Zsuzsa - Magyar Nemzet, 2013. július 19.)