fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Tarlós: Őszre rend lehet a köztereken
2013. augusztus 17., 10:18
A főváros legkésőbb ősszel új rendeletet készít a hajléktalanügy megoldására és kijelölik azokat a közterületeket, ahol senki sem lakhat - közölte Tarlós István főpolgármester a Magyar Nemzettel.

 A napilap szombati számában megjelent interjúban a főpolgármester elmondta, hogy a rendeletben tételesen felsorolják majd, hogy hol nem szabad lakni. "Ha tetszik, ha nem, visszatérünk ahhoz, hogy az aluljáróknak a gyalogos közlekedés az alapvető funkciójuk, nem más. Az alaptörvény szellemében kijelöljük azokat a helyeket, ahova szintén tilos lesz "odaköltözni". Például metrómegállókba, a pályaudvarokra és kiemelt köztereinkre" - mondta.
    
"Aki pedig a hajléktalanok közül mégse fogadná el a segítséget nyújtó kezet, el fogjuk távolítani ezekről a területekről. Nem engedjük meg, hogy Augiász istállója legyen a városból!" - fogalmazott Tarlós István.
   
 Kiemelte, hogy több mint hétszázzal növelték a szállásokon a férőhelyek számát, egészségügyi központot hoztak létre a fedélnélküliek számára, és csaknem ötszáz hajléktalant vettek fel valamilyen feladatra a közszolgáltató cégek.
    
Szólt arról is, hogy a Városligetet az elmúlt időszakban szinte megszállták az ideiglenes árusok, számukra a Népligetben próbálnak meg helyet keresni, ahol ellenőrzött körülmények között kínálhatnák portékáikat. Mint mondta, a zsibvásárokat jelenleg csak ideig-óráig, szintén illegális eszközökkel számolhatnák fel, de ezt egy önkormányzat sem teheti meg.
    
Tarlós István arról is beszélt, hogy egy éven belül a Fővárosi Csatornázási Művek is önkormányzati kézbe kerül. Részletekről nem számolt be, de mint mondta, a privatizációs szerződés még a vízművekénél is súlyosabb, megdöbbentőbb elemeket tartalmaz. Mindezzel párhuzamosan zajlanak a tárgyalások a részben szintén külföldi kézre juttatott Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. visszaszerzéséről - olvasható a Magyar Nemzetben.

(MTI-fidesz.hu)