fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
36 milliárd forint természetvédelmi fejlesztésekre a KEOP-ból
2013. augusztus 29., 13:51
Több mint 36 milliárd forintot tudott felhasználni az ország az unió jelenlegi pénzügyi ciklusában a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében természetvédelmi fejlesztésekre - mondta Rácz András, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Gárdonyban.

„A rendelkezésre álló forrásokat teljes egészében lekötöttük, egyetlen fillért sem hagytunk veszendőbe menni” – tette hozzá a helyettes államtitkár a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DINPI) mintegy 520 millió forint értékű projektjének záró rendezvényén. Rácz András elmondta: az év végén befejeződő hétéves uniós pénzügyi időszakban a természetvédelemre rendelkezésre álló forrásokból közel 25 milliárd forintot a természeti értékek helyzetének javítását közvetlenül szolgáló élőhely-rekonstrukciós fejlesztésekre költötték. Ennek eredményeként 100 ezer hektárt meghaladó védett természeti terület vagy Natura 2000-es terület került kedvezőbb állapotba, ami az eredetileg tervezett 30 ezer hektár háromszorosa.  A helyettes államtitkár a projektek tartalmáról szólva kiemelte: mintegy 40 százalékuk vizes élőhelyek helyreállítására összpontosít, 27 százalékuk pedig egyszerre több tématerületet érint. Rácz András hangsúlyozta azt is, hogy a kedvezményezettek széles körét vonták be a projektekbe, ugyanakkor a fejlesztések megvalósításában a nemzeti parki igazgatóságok játsszák a főszerepet. „Közülük kiemelendő a DINPI munkája, az igazgatóság közel 6 milliárd forint támogatást nyert el" - tette hozzá.
   
A következő – 2014-2020-as - pénzügyi időszakkal kapcsolatban a helyettes államtitkár elmondta: a természetvédelmi szempontból fontos kormányzati döntések már megszülettek, „Környezeti és Energetikai Hatékonysági Operatív (KEHOP) címmel is lesz önálló operatív program, amelyen belül a természetvédelmi fejlesztés prioritás lesz. A tématerületekről szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy a Natura 2000 területek vagy a klímaváltozás hatásának mérséklésével összefüggő fejlesztések hangsúlyosak lesznek, s a támogatások új célterületeként az úgynevezett zöld infrastruktúra is megjelenik.
   
Projektzáró beszédében Füri András, a DINPI igazgatója arról számolt be, hogy az 519,5 millió forint értékű fejlesztés eredményeként a Dinnyési-fertőt kettészelő 7-es főút mellett kétéltű- és hüllőterelők, békaalagutak, vidraátjárók és madárvédelmi kerítések épültek, az Ipoly-völgyben található, Ramsari Egyezmény alá tartozó vizes élőhelyeken a vízvisszatartás érdekében vízkormányzó műtárgyak épültek, míg a Gerecse hegységben két barlang bejáratát zárták le a denevérfajok megőrzése érdekében. A Természeti értékek megőrzése a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság területén elnevezésű projekt 2010 májusában indult és teljes egészében támogatásból valósult meg az Új Széchenyi Terv keretében.

(MTI-fidesz.hu)