fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Szijjártó: Erősíteni kell a kkv-k szerepét
2013. augusztus 30., 12:43
Meg kell erősíteni a kis- és középvállalkozások (kkv-k) szerepét a magyar-indiai külkereskedelemben, a vállalkozásokat támogató közös pénzügyi alaphoz a két kormány a tervek szerint kezdetben 1-1 millió euróval járul majd hozzá - mondta Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár pénteken telefonon az MTI-nek kétnapos indiai tárgyalásait követően.

Magyarországnak érdeke, hogy a jelenleginél jóval szorosabb együttműködést építsen ki a világ tizedik legnagyobb gazdaságával - fogalmazott Szijjártó Péter, jelezve, hogy az ehhez szükséges megállapodásokat Orbán Viktor miniszterelnök október 17-18. közötti kétnapos hivatalos látogatásán fogják megkötni. Rámutatott: a két ország külkereskedelmi forgalma tavaly 640 millió dollárt tett ki, az export és az import szerkezetét tekintve a legfontosabb feladat most az, hogy ne a multinacionális vállalatok döntésein múljon a külkereskedelmi forgalom. A hazai kkv-k szerepének megerősítése érdekében tárgyalások kezdődtek egy közös pénzügyi alap létrehozásáról, ebből segítenék a vállalatok kétoldalú kereskedelmét.

Szólt arról is, hogy a tárgyalásokon beazonosították a két ország közötti gazdasági együttműködést erősítő területeket. Az indiai gazdasági vezetők jelzése szerint az ország egyre növekvő népességének nő az élelmiszer- és energiaigénye, ezért komoly kereslet mutatkozik a magas színvonalú magyar mezőgazdasági termelési technológiákra és a megújuló energiák területén szerzett tapasztalatokra.  Kiemelte: a TATA vállalatcsoporttal tárgyalásokat kezdtek további magyarországi beruházásokról, tevékenységének és létszámának bővítéséről. Jelenleg a Tata Consultancy Services Budapesten 1000 főt foglalkoztat, ezt a létszámot növelnék tovább. A magyar-indiai gazdasági kapcsolatok bővülésében főszerepet játszó ágazatok között említette a járműipart, az indiai és a magyar alkatrészgyártók szövetségei között tárgyalások kezdődtek a technológiai és kereskedelmi együttműködésről. Ezt a megállapodást a tervek szerint szintén októberben írják majd alá a miniszterelnöki út alkalmával. Ismertetése szerint a Mol az indiai olajtársasággal közös olajkutatási projektben már részt vett, és mindkét fél nyitott a további együttműködésre.

Közölte: kétnapos indiai látogatásának első napján Prenit Kaur külügyi államminiszterrel megkezdték a tárgyalást Magyarország és India közötti légiforgalmi egyezmény módosításáról, annak érdekében, hogy a Budapest-Dubaj járatot tovább lehessen üzemeltetni Mumbaiba. Eddig nem volt még közvetlen légi járat Mumbai és Budapest között, a WizzAir közlekedtetné tovább az októberben induló Budapest-Dubaj járatát Mumbaiba. Szijjártó Péter végül jelezte, hogy a Richter indiai leányvállalata eredményesen működik, 2014-ben várhatóan tovább növeli teljesítményét.

A Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára csütörtökön és pénteken a két országot érintő legfontosabb gazdasági kérdésekről tárgyalt Indiában. Megbeszélést folytatott Delhiben többek között a Magyar-Indiai Gazdasági Vegyesbizottság indiai társelnökével, Szaurab Csandra államtitkárral, Prenit Kaur külügyi államminiszterrel, valamint Vinni Mehtával, az Indiai Autóipari Gyártók Szövetségének (ACMA) vezérigazgatójával is.

(MTI-fidesz.hu)