fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Érzékeny adatokat talált a romagyilkosságokkal összefüggésben az elitcsapat
2013. augusztus 31., 12:28
Már jutott érdekes, érzékeny adatokhoz a romagyilkosságokkal összefüggésben az az értékelő-elemző csoport, amely az ügyről minden, a polgári és katonai titkosszolgálatoknál, valamint a rendőrségnél keletkezett iratba betekinthet - erről Pintér Sándor belügyminiszter beszélt a Magyar Nemzetnek adott interjújában.

A csoport két hete kezdte meg tevékenységét, abba minden érintett szervezet delegálta munkatársait, a csapat tevékenységét a Terrorelhárítási Központ koordinálja.
   
A belügyi tárca vezetője azt mondta: a nyilvánosság a munka befejezését követően teljes terjedelmében megismerheti a részleteket.
   
A romagyilkosságok ügyében keletkezett minősített iratokkal összefüggésben azt mondta: szigorúan titkos iratokról van szó, amelyek tartalmazzák a felderítés folyamatát, véleményezik az elvégzett munka szakszerűségét. Hozzátette: a nemzetbiztonsági bizottság előtt már beszámoltak ezeknek az iratoknak a tartalmáról. A miniszter szerint a kormány megvizsgálta, hogy sért-e nemzetpolitikai érdekeket, ha az említett dokumentumok teljes terjedelemben nyilvánosságra kerülnek. Olyan döntés született, hogy a nyilvánosságra hozással ilyen érdekek nem sérülnek. A nemzetbiztonsági érdekek szempontjából pedig a titokgazdának, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatójának kell döntenie - tette hozzá.
   
A miniszter szólt arról is, hogy az illegális migráció drasztikus emelkedése meghaladta a várakozásokat. Ennek tulajdonítható, hogy ideiglenes menekülttáborokat kellett nyitni az ebben az évben már tizenötezer fős létszámot meghaladó illegális bevándorló számára. Pintér Sándor különösen kétségbeejtőnek nevezte a politikai menedékjogot kérők számát.
   
Előrevetítette azt is, hogy a szíriai események tükrében onnan már több mint egymillió menekült érkezett Törökországba. Úgy fogalmazott: "Ha elszánják magukat, hogy ebbe az irányba induljanak tovább, akkor újabb városokban kell ideiglenes táborokat nyitnunk".

(MTI-fidesz.hu)