fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kövér: Jövőre nem lehet választási költségvetés
2013. szeptember 4., 18:20
Jövőre nem lehet választási költségvetés, mert a kormánynak stratégiai elkötelezettsége, hogy az államháztartási hiányt három százalék alatt tartsa, és ebből nem enged - nyilatkozta az Országgyűlés elnöke a Fejér Megyei Hírlapnak.

Kövér László szerint nem azért nem lesz választási költségvetés, mert egyébként ezt nyugaton elvárják, hanem azért, mert "ez szolgálja a mi érdekeinket". Hangsúlyozta, hogy csak egy stabil költségvetési talapzatról lehet megalapozni egy valóságos és egészséges gazdasági növekedést.
   
A Fejér Megyei Hírlap online-on szerdán megjelent interjúban az Országgyűlés őszi ülésszakával kapcsolatban a házelnök kifejtette: kisebb-nagyobb kilengésektől eltekintve visszatérnek a normális, konszolidált törvényalkotási menetbe. Azt a reformprogramot, amit az ország újjáépítése érdekében elterveztek, gyakorlatilag végrehajtották - mondta.
   
A jövő évre vonatkozó költségvetési törvény kapcsán megjegyezte: éles vitára számít. Az alaptörvény módosítás tekintetében azért nem, mert olyan módosítások szükségesek, amelyeket "az európai uniós intézményekkel folytatott alkudozások okán kell megtennünk”. Reményét fejezte ki, hogy ezt a módosítást azok is támogatják majd, akik egyébként az alaptörvény elfogadásában sem vettek részt.

(MTI-fidesz.hu)