fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Az alázat ereje
2013. szeptember 17., 08:37

Körmendy Zsuzsanna: Sajátos fénytörést adott az idei kötcsei találkozónak, hogy a közreműködő résztvevők közt ezúttal nem csak a gazdasági-pénzügyi szféra, a tudományos élet s az önkormányzati munka képviselői voltak jelen. A meghívott előadók közt volt Kocsis Fülöp görög katolikus püspök, aki a politikai ellenlábas lejáratásának, kigúnyolásának a jobb- és a baloldalt egyaránt fenyegető veszélyeiről, s a nagyobb alázat fontosságáról beszélt.

Nincs ebben semmi különös, mi másról beszéljen egy egyházi ember, mint alázatról, vethetné közbe valaki. Ám ha arra gondolunk, hogy a dunántúli községben ez volt az utolsó találkozó a jövő tavaszi megméretés előtt, és a kormányfő beszédében főként arról esett szó, hogy a jobboldal miként készüljön föl a „véres harc”-ra, a nemtelen támadások tömegére, akkor ennek az alázatról szóló üzenetnek mégiscsak jelentősége van. Még akkor is, ha a reálpolitikus miniszterelnök jelezte, ő is jobban örülne egy lovagi tornának, de inkább a közelharcra, a kézitusára kell fölkészülni.

(Magyar Nemzet, 2013. szeptember 17.)