fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Napirenden marad a szlovák állampolgársági törvény miatti beadvány
2013. szeptember 26., 11:49
„Az Európai Parlament Petíciós Bizottsága korábbi döntésének megfelelően a szlovák állampolgársági törvény ellen beadott petíció vizsgálata addig nem zárul le, amíg a szlovák alkotmánybíróság állásfoglalást nem hoz az ügyben. Ezzel ellentétes döntést a koordinátorok nem, csakis a Petíciós Bizottság ülése hozhat. A petíció elutasításával kapcsolatos híresztelés nem más, mint a szlovák szélsőséges erők politikai akciója. A Szlovákiában élő állampolgárságuktól megfosztottakat ért súlyos jogsértések napirenden tartása érdekében a magyar néppárti képviselők továbbra is mindent el fognak követni” – jelentette ki Hankiss Ágnes (Fidesz) és Bauer Edit (Magyar Közösség Pártja) európai parlament képviselő.

Jaroslav Paska, a Szlovák Nemzeti Párt EP-képviselője a múlt héten arról tájékoztatta a szlovák sajtót, hogy az EP Petíciós Bizottsága koordinátorainak legutóbbi egyeztetésén megfogalmazott indítványa alapján lezárták a Szlovákiával szemben folytatott vizsgálatot a szlovák állampolgársági törvény ügyében. Időközben megerősítést nyert, hogy a koordinátorok nem hoztak végleges döntést az ügyben.  Mitöbb, az egyes frakciók koordinátorait tömörítő testület formális döntést a beadvány ügyében nem is hozhat.

A Petíciós Bizottság május végi ülésén vitatta meg a Lomnici Zoltán és Gubík László által 2012 szeptemberében beadott petíciót. A beadvány a szlovák állampolgársági törvény azon rendelkezését kifogásolja, amely szerint elveszíti a szlovák állampolgárságát az, aki felveszi egy másik ország állampolgárságát.  Az ellentmondásoktól sem mentes vita – a koordinátorok többségének kezdeményezésére – zárt ajtók mögött zajlott.  A zárt ülés elrendelése ellen a szlovák állampolgárságuktól megfosztott jelenlévő magyarok transzparensekkel tiltakoztak.

A vitában résztvevő szlovák nagykövet hangsúlyozta, hogy az állampolgárság szabályozása tagállami hatáskörbe tartozik. Hankiss Ágnes fideszes EP-képviselő, a bizottság magyar tagja aláhúzta, hogy az az emberi méltóságot súlyosan sértő eljárás, amellyel a törvényt az érintetteken végrehajtják, alapjogokat sért és ezáltal az uniós kompetencia nem zárható ki teljes mértékben. Mint ismeretes, az Európai Unió a nemzeti alkotmányokkal összefüggő kérdéseket tagállami hatáskörbe rendeli. Hankiss Ágnes értetlenségének adott hangot, hogy miközben a magyar alkotmány kapcsán oly durva bírálatokra került sor, a szlovákiai magyarok jogsértései ügyében az Európai Parlament hallgat, noha ebben az esetben olyan alapvető emberi jogok sérülnek, amelyek uniós kompetenciába tartozhatnak. Bauer Edit felvidéki EP-képviselő ugyancsak írásos választ igénylő kérdéssel fordult az Európai Bizottsághoz, melyben rámutatott, hogy az állampolgárságtól való megfosztás kihatással van az érintettek mindennapi életére. Emiatt is kérte a Petíciós Bizottság néppárti koordinátorát, hogy tartsák a témát napirenden.

A májusi ülésen a Petíciós Bizottság úgy döntött, hogy mindaddig napirenden tartja a kérdést, amíg a szlovák alkotmánybíróság állást nem foglal az ügyben. A kassai székhelyű testület még nem foglalkozott a szlovákiai magyarok panaszával.

A beadvány ügyében a Petíciós Bizottság következő üléseinek egyikén várható döntés, addig is a magyar EP-képviselők figyelemmel kísérik a petíció körüli folyamatokat.

(EPP-HungarianPress)