fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A rendszerváltozás óta ez a legnagyobb pedagógus-béremelési program
2013. október 3., 13:31
A pedagógus-béremelés mostani, első ütemében átlagosan 34 százalékkal nőnek a fizetések – jelentette ki Selmeczi Gabriella csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A napokban kapják kézhez a pedagógusok a már megemelt szeptemberi fizetésüket. A pedagógus-béremelés mostani, első ütemében átlagosan 34 százalékkal nőnek a fizetések – tájékoztatott Selmeczi Gabriella. A rendszerváltozás óta ez a legnagyobb pedagógus béremelési program, mely 160 ezer pedagógust érint – jegyezte meg. A béremelés nemcsak a tanítókra, tanárokra terjed ki, hanem érinti az óvónőket, óvodapedagógusokat, logopédusokat, fejlesztő pedagógusokat is, tehát mindenkit, akik a gyermekek nevelésében, tanításában szervesen részt vesznek – tette hozzá a szóvivő.

Selmeczi Gabriella emlékeztetett, a Fidesz vállalta, hogy a pedagógusok fizetésének emelését 2014-ben, 2015-ben, 2016-ban és 2017-ben is folytatni fogja, évenként 5-10 százalékos mértékben. 2017-re a pedagógus-béremelés eléri a 60 százalékot – tette hozzá. A szóvivő arra is felhívta a figyelmet, hogy mind az idei, mind a jövő évi pedagógus-béremelésnek megvan a költségvetési fedezete; az idén 32 milliárd forint, jövőre pedig 153 milliárd forint jut erre a célra. A politikus a fizetésekkel kapcsolatos további kedvező hatásként említette a rekodalacsony inflációt, és azt a szabályt, mely arra vonatkozik, hogy a pedagógus-béremelés alapja a mindenkori minimálbér. Mindez egy nagyon határozott üzenet a pedagógustársadalom felé: az állam, a társadalom és a politikusok megbecsülik őket. Másrészt biztató az országra nézve is, mert már elég erős Magyarország ahhoz, hogy anyagilag is megbecsülje a pedagógustársadalmat – húzta alá.

A szóvivő felhívta a figyelmet arra, három éve, amikor a Fidesz-KDNP átvette a kormányzást, nem volt szó béremelésről, mert az is kérdéses volt, ki tudják-e fizetni a pedagógusoknak a bérüket, mivel a Bajnai-kormány 500 milliárd forintos hiánnyal adta át a költségvetést. Selmeczi Gabriella felidézte, a szocialisták alatt a pedagógusok a megszorítások egyik fő alanyai voltak; a Gyurcsány-Bajnai-kormány iskolák százaira tett lakatot, és pedagógusok tízezreit tette az utcára, valamint folyamatosan csökkentették a reálkeresetüket. Ha a baloldalon múlna, ma sem várna más a pedagógusokra, hiszen bejelentették, megszüntetnék a pedagógus-béremelési programot – jegyezte meg. Selmeczi Gabriella arra is felhívta a figyelmet, hogy Mesterházy és Bajnai eltörölnék, illetve kivezetnék a bankokat, multinacionális cégeket érintő különadókat. Ez 532 milliárd forintos megszorítást jelentene, mely a pedagógusokat is alapvetően érintené, ha újra a baloldal kezébe kerülne a kormányrúd – tette hozzá.

A bukott baloldal nagyon erőlködik, erőszakos a kommunikációja és az akcióik is, vért izzadnak, hogy félrevezessék, hergeljék és utcára vigyék a pedagógusokat. Bízunk abban, hogy nem lehet többé becsapni a pedagógusokat, látják, hogy mi az igazság. A pedagógusoknak és a társadalomnak is nyugodt, megbecsült munkára van szüksége, nem pedig agresszív és erőszakos akciókra – fogalmazott Selmeczi Gabriella.

Biztató adatok a kiskereskedelemben

Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen közzétett gyorsbecslése szerint még a júliusban mért 1,2 százalékos bővülést is meghaladó mértékben, 1,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene augusztusban. Selmeczi Gabriella biztatónak nevezte a lakossági fogyasztásra vonatkozó adatokat, azt hogy a magyar emberek többet tudnak vásárolni. Ez azért lehet így, mert az alacsony infláció miatt többet ér a fizetés, nőttek a nyugdíjak, a reálbérek, és egyre többen élnek segély helyett munkából – húzta alá. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a további rezsicsökkentés és a jövő évi adócsökkentés miatt több pénz marad a kiskeresetű gyermekes családoknál, a pedagógusoknál és az egészségügyi dolgozóknál is. A szóvivő abban bízik, hogy a kiskereskedelmi forgalom a következő hónapokban is nőni fog. Magyarország napról-napra, lépésről-lépésre talpra állt, és erősödik – jegyezte meg.

Felháborító roadshow

Mesterházy és Bajnai Hannes Swobodával, az Európai Parlament (EP) szocialista frakcióvezetőjével együtt turnézik. Felháborítónak tartjuk, hogy baloldal megint egy olyan személlyel roadshow-zik, aki mindig is Magyarország ellen volt. Swoboda a rezsicsökkentés elleni harc európai éllovasa, minden egyes európai vitában a magyarok ellen volt. Mesterházy és Bajnai ma is világossá tették, kinek az oldalán állnak – reagált Selmeczi Gabriella. Ráadásul egy olyan ügyben – a fiatalok helyzetéről – tanácskoznak, amiben a szocialisták végképp leszerepeltek. A fiatalok jövőjéről a bukott baloldalnak nem luxusszállodákban kellene konferenciázni, hanem akkor kellett volna cselekedniük, amikor kormányoztak – szögezte le a szóvivő.

Magyarország a brüsszeli bürokraták segítsége nélkül is helytállt

Mai hír, hogy Magyarország nem kap segítséget az Európai Szolidaritási Alapból a nyári árvízkárok kompenzációjára. A Fidesz sajnálja, hogy süket brüsszeli fülekre talált hazánk megkeresése. Sajnálattal halljuk azt, hogy a brüsszeli bürokraták érzéketlenek, nem érzik, mekkora kárt okozott a magyar embereknek az évszázad árvize – reagált Selmeczi Gabriella. Magyarország a brüsszeli bürokraták segítsége nélkül is helytállt, nem esett kár emberéletben – jegyzete meg a szóvivő.

Újságírói kérdésre válaszolva Selmeczi Gabriella leszögezte, a Fidesz nem enged abból, hogy a bankautomatákból történő készpénzfelvétel - egy bizonyos összeghatárig - ingyenes legyen. Nem engedhető meg az, hogy valaki megdolgozik a havi járandóságáért, és amikor ezt fel akarja venni, akkor a bank ezért pénzt vonjon le – húzta alá.

(fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: A rendszerváltás óta nem volt a mostanihoz hasonló pedagógusbér-emelési program
Cikk: Bajnai eltörölné a pedagógusok béremelését
Cikk: Régi adósságát törleszti a társadalom