fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A Tavares-hadművelet
2013. október 8., 09:33
Nem sokkal az után, hogy a Népszabadság közölte az ellenzék számára lesújtó hírt, miszerint Brüsszel parkolópályára helyezte az úgynevezett Tavares-jelentést, Herczog Edit szocialista európai parlamenti (EP-) képviselő a pártja nevére íratta az elhíresült dokumentumot.

A hazánkat elítélő, a kettős mércét rutinból alkalmazó jelentésről azt írta saját honlapján: annak összeállítása elsősorban Göncz Kinga és Tabajdi Csaba érdeme, végigharcolásában a teljes, négyfős strasbourgi magyar szocialista kontingens részt vett, amivel frakciójukban növelték az MSZP tekintélyét. Napok óta próbálok meglepődni a képviselő asszony szíves közlésén, de nem sikerül. Amivel most büszkélkedett, azt eddig is tudta itthon mindenki, csak a szocialisták próbálták meg taktikai okokból elhazudni.

Kicsit olyan ez, mint az őszödi beszéd: már hónapokkal a nyilvánosságra kerülése előtt nyilvánvaló volt, hogy Gyurcsányék végighazudták a 2006-os választások előtti éveket, kormányzás helyett szétverték a költségvetést, a gazdaságot. Nem elsősorban a tartalom, hanem a szónoklatból áradó cinizmus volt az, ami megdöbbenést keltett, ami lángra lobbantotta az országot. Herczog Edit esetében hangfelvételre sem volt szükség a lebukáshoz, a Tavares-csíny miatt érzett büszkeség kifakasztotta belőle az amúgy szégyellni való igazságot.

Szerető Szabolcs teljes cikkét a Magyar Nemzet keddi számában olvashatják.

(Magyar Nemzet, 2013. október 8.)