fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Ingyenes lesz havi két készpénzfelvétel
2013. október 10., 08:43
Kedden dönt a kabinet arról, mit válaszol Brüsszel rezsicsökkentéssel kapcsoltos levelére. A Fidesz frakcióvezetője az M1 Az Este című műsorában azt mondta: még nem tudja pontosan, mi a baja Brüsszelnek, egyelőre ugyanis csak kérdéseket tesznek fel. Rogán Antal szólt arról is, hogy havi két ingyenes készpénzfelvételről szóló javaslatot szeretnének benyújtani az Országgyűlésnek.

 A Fidesz frakcióvezetője Az Estében emlékeztetett arra: egy korábbi dokumentumban már leírta az Európai Bizottság, hogy a szabályozott árakat nem tartja kívánatosnak, sőt ezeknek a kivezetését javasolja a kormánynak. Rogán Antal szerint ez volt az első észrevétel a rezsicsökkentéssel kapcsolatban, akkor a vitát jogi fronton megvívták a szolgáltatókkal, de most, hogy lesz egy újabb rezsicsökkentés, újabb támadás jön.

A frakcióvezető kitért arra, hogy a rezsicsökkentésekkel - beleértve a novemberit is - az európai középmezőnybe kerül az ország a családok által fizetett rezsit tekintve.

 Rogán Antal azt javasolja, hogy amit sikerült elérni, azt tartani kell, és a kormánynak meg kell védenie a rezsicsökkentést. Szólt arról is: ki kell alakítani egy új, nonprofit árszabályozási mechanizmust, hogy a jövőben ne lehessen felesleges extraprofitot megfizettetni a magyar családokkal, ahogy az éveken keresztül történt. A fideszes politikus úgy véli, hogy a brüsszeli bizottság a cégek érdekeit nézi, amelyek a rezsicsökkentéssel nagyon komoly profitokat veszítenek el.

Ingyenes pénzfelvétel

Rogán Antal arról is beszélt, hogy fogyasztói jogként ingyenes lesz havonta kettő, nettó 150 ezer forintig terjedő készpénzfelvétel. Ezt szeretnék benyújtani törvényjavaslatkéntként - mondta. Úgy fogalmazott: azt hozzá fogjuk tenni, hogy a bankok erre hivatkozva nem emelhetik a számlavezetési díjat, ezt az MNB vizsgálni fogja.

A Fidesz frakcióvezetője arról is beszélt: megfontolásra érdemesnek tartják az NGM-nek azt a javaslatát, hogy töröljék el a kártyás fizetések tranzakciós illetékét.

A politikus kérdésre válaszolva kitért arra is, hogy azért nem fogadják el az NGM alapszámlára vonatkozó ötletét, mert azzal nem tudott volna élni a magyar családok négyötöde. Rogán Antal megismételte: a Fidesz azt szeretné, hogy nettó 150 ezer forintig mindenkinek ingyenes legyen a készpénzfelvétel.

(hirado.hu)