fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kocsis: A Tavares-levél mögött a magyar baloldal állhat
2013. október 17., 08:32
Alapos a gyanú, hogy az újabb, Magyarország lejáratását célzó Tavares-levél mögött is a magyar baloldal áll – mondta Kocsis Máté a HírTV Magyarország élőben című műsorában.

Kocsis Máté úgy fogalmazott, ha a szocialisták nem tudnak valamiről mit mondani, akkor perrel fenyegetnek. A szocialisták elnöke és képviselője a Tavares-levél kapcsán az MSZP-re tett kijelentései miatt perelte be Kocsis Mátét.

„Szanyi Tiborból amúgy se sok haszna volt Magyarországnak, nem véletlen, hogy paterolják most ki a szocialisták is az Európai Unióba – fogalmazott Kocsis Máté. Talán annyi hasznunk volt, hogy sok jövedéki adóbevétele volt az országnak belőle. De egyebekben semmilyen olyan teljesítményt nem tudok hozzá fűzni, ami érdemleges lenne. Ha nem tud valamire mit mondani, és ez általános MSZP-s betegség mostanság, ha beszorulnak egy helyzetbe, kicsit ilyen sarokba szorított állat helyzetbe kerülnek, akkor az az első, hogy feljelentik az embert, „az hazudik, az nem mond igazat”, és jönnek ezek már az ügyről nem szóló vádaskodások” – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója.

(mno.hu-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Kocsis: Hazugságspirálba keveredtek a szocialisták
Cikk: Újabb fejezetet nyitottak a szocialisták hazánk lejáratásában
Cikk: Kocsis: Az MSZP állítsa le Tavarest!