fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A forradalom előzményeiről
2013. október 21., 08:38

Tamáska Péter: A pártellenes jelszavakat kiáltó, viccelődő fiatalok, a fegyveres hatalom elbizonytalanodása, az egyetemisták és főiskolások szervezetének, a MEFESZ-nek a megalakulása és a követeléseiket tartalmazó röpcédulák terjesztése, az írók lázadása megállíthatatlan lendületet adott az eseményeknek: a véletlenek tömege kezdte fölölteni a történelmi szükségszerűség formáját. A reformkommunisták, vagy ahogy Rákosiék és később Kádárék megvetően mondták, a revizionisták és szócsövük, a Petőfi Kör a gyűlölt vezetők leváltásával és radikális reformokkal kívánta orvosolni a helyzetet: fogalmuk sem volt arról, hogy kísérletük a rendszer megmentésére forradalomhoz vezethet. (Gerő Ernő, aki 23-án a maga gyűlölködő és provokatív rádióbeszédét elmondta, sokkal inkább tudatában volt a szavak súlyának, mint ők. A forradalmat – mondhatjuk – az ő beszéde robbantotta ki.) Az írószövetségben – jegyzi fel Bain – nagyobb volt az izgalom Háy Gyula Varró Gáspár igazsága című színművének október 25-re tervezett bemutatója, mint a készülődő vihar miatt.

(Magyar Hírlap, 2013 október 21.)