fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Az EP első olvasatban elfogadta az EU költségvetését
2013. október 23., 14:57
Az Európai Parlament plenáris ülése a mai napon elfogadta a 2014. évi uniós költségvetés parlamenti olvasatát. A képviselők a 2014-2020-as időszak első költségvetésének kötelezettségvállalási szintjét 142,6 milliárd euróban, a kifizetési előirányzatokat pedig 136,1 milliárd euróban határoznák meg. Ezzel a képviselők a Tanács álláspontjához képest mintegy 1,1 milliárd euróval költenének többet a közösségi programokra.

Surján László az EP kereszténydemokrata alelnöke külön sikerként értékelte, hogy a képviselők a Tanácshoz képest 200 millió euróval többet adnának a felzárkóztatási programokra és 28 millió euróval emelnék a Magyarországon is sikeres iskolagyümölcs program kereteit, ugyanakkor az EP saját költségvetését a takarékosság jegyében 10 millió euróval csökkentenék. A szavazás eredményeként 2,5 millió euróval a Duna-stratégia is külön költségvetési soron jelenne meg 2014-ben.

A plenáris ülés mai szavazását követően egyeztető bizottságot hívnak össze, amelyben a Tanács és az EP tárgyaló delegációi a két intézmény különböző álláspontját próbálják közelíteni. Amennyiben sikerül megegyezésre jutniuk, azt akár már a novemberi plenáris ülésen megerősíthetik a képviselők.

(fidesz.hu)