fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Szijjártó: Csökken a magyar-orosz kereskedelmi deficit
2013. október 24., 08:51
Magyarország csökkenti a magyar-orosz külkereskedelem 5 milliárd dolláros deficitjét - írta a Világgazdaság. A lap csütörtöki számában Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár, magyar-orosz gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos elmondta: "az idei év első 7 hónapjában úgy nőtt 8 százalékkal a külkereskedelmi forgalmunk, hogy a magyar exportot 11 százalékkal tudtuk növelni, azon belül is 22 százalékkal emelkedett az élelmiszeripari exportunk értéke".

Az államtitkár utalt arra, hogy Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin januári moszkvai találkozójukon megállapodtak a két ország közötti forgalomban megjelenő mintegy 5 milliárd dolláros magyar negatív szaldó csökkentéséről. Ugyanakkor megjegyezte, hogy ez nem egyik napról a másikra lezajló folyamat.
   
Szerinte a magyar export legnagyobb bővülésére a gyógyszeriparban és az élelmiszeriparban van lehetőség.    
   
Megjegyezte azt is, hogy Oroszország piaca rendkívül perspektivikus. Ennél fogva kemény versennyel kell számolnia annak, aki ott sikert szeretne elérni. A magyar cégeknek segítséget jelenthet a Moszkvában működő magyar kereskedőház, valamint a közelmúltban indított Külpiaci Siker Program, amelynek keretében külkereskedelmi szakértőkkel, beszállító-fejlesztési programmal és a külpiaci megjelenés támogatásával segítik elsősorban a kis-és közepes vállalkozásokat.

(MTI-fidesz.hu)