fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Szobrok a két Bethlennek
2013. október 24., 09:37

Faggyas Sándor: Az élő generáció erénye letűnt nagy emberek kultuszából táplálkozik – mondta Tisza Istvánról Bethlen István, mai utódjuk, Orbán Viktor pedig azért tartja példaképnek és követendő mintának a Trianon utáni nagy magyar államférfi tízéves miniszterelnökségét, mert Bethlen egész életét az országépítő alkotómunkának a szolgálatába állította. Éppúgy, mint háromszáz évvel előtte az álorcás fejedelem, a Tündérkert zseniális felépítője és berendezője. A két Bethlen máig élő s ható példát, mintát adott, és magas mércét állított minden magyar politikusnak és közembernek. Szobraik – Kolozsváron és a budai Várban – immár állnak, és figyelnek bennünket, mit kezdünk azzal a gazdag szellemi és erkölcsi örökséggel, amit ránk hagyományoztak.

(Magyar Hírlap, 2013. október 24.)