fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Egységessé és egyszerűbbé válhatnak a közműszámlák
2013. október 30., 11:40
Január 1-től egységes, egyszerű, átlátható és mindenki számára érthető közműszámlák kerülhetnek kibocsátásra – tájékoztatott Németh Szilárd szerdai sajtótájékoztatóján. A Fidesz rezsicsökkentés ellenőrzéséért felelős munkacsoport vezetője ugyanitt elmondta azt is, novembertől a gáz, a villany és a távhő ára 20 százalékkal lesz olcsóbb a 2012. decemberi árakhoz képest.

Németh Szilárd hangsúlyozta, a rezsicsökkentés negyedik szakasza a háztartási energiaárakat érinti majd; november 1-től a gáz, a villany és a távhő ára 20 százalékkal lesz olcsóbb a 2012. decemberi árakhoz képest. A rezsicsökkentést azért határozta el a kormány és a Fidesz-KDNP-frakció, hogy több pénz maradhasson a családoknál – fogalmazott. Emlékeztetett rá, hogy 2010-ben az Eurostat adatai alapján a gázért a magyarok fizették a legtöbbet, a villanyárak tekintetében pedig a második helyen álltunk. 2013.november 1-től a gázárak esetében a 11, a villanyárak esetében pedig a 12. helyre csúszunk vissza – tájékoztatott, egyúttal jelezte: még mindig EU-átlag fölötti terhet rónak a rezsiárak a családokra, „bőven van indoka még” egy esetleges újabb csökkentésnek.

2012 decemberében egy köbméter gázért 151 forint 82 fillért fizettek az emberek, novembertől csupán 121 forint 45 fillért, ami a 2008. júliusi áraknak feleltethető meg. A villanyért 2010-ben 48 forint 39 fillért kellett fizetni, ez az összeg pedig 39 forint 72 fillérre csökken, ami a 2007 februári árakkal mutat egyezést – sorolta. Mint mondta, a villany és a gáz árának novemberi csökkentése 8-10 ezer forintot hagyhat az embereknél.

A fideszes politikus szólt arról is, hogy a rezsicsökkentés kapcsán komoly fogyasztóvédelmi szabályok megalkotására is sor került. Elmondta azt is, hogy amennyiben valaki panasszal kíván élni a számlázással vagy a szolgáltatással kapcsolatban, a nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság megyei szervezeteinél teheti ezt meg, azonban fontos, hogy a problémát elsőként az adott szolgáltatónak is jelezzük.

Németh Szilárd tájékoztatott arról is, hogy a Fidesz rezsicsökkentés ellenőrzéséért felelős munkacsoportja egy új számlaképrendszert dolgozott ki, amelyet január 1-től léptetnének majd életbe; a szabályokat törvény rögzíti majd. Azért van erre szükség, hogy egységes, egyszerű, átlátható és mindenki számára érthető számlák kerüljenek kibocsátásra – hangsúlyozta, hozzáfűzve: a továbbiakban is megmarad a részletes számla. Meg fogjuk határozni színekkel az egyes szolgáltatások területét, valamint még a betűméretet is – szögezte le. Az egységes új közműszámlák mindezek mellett megfelelnek majd a pénzügyi és számviteli szabályoknak is.

(fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Jelezni kell, ha nem látszik a számlán a rezsicsökkenés
Cikk: "Megvédjük a rezsicsökkentés politikáját"