fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A bizottság jelentése megerősíti, hogy jó úton járunk
2013. november 5., 15:18
Az Európai Bizottság legfrissebb gazdasági és pénzügyi előrejelzése feketén-fehéren azt igazolja, hogy Magyarország jobban teljesít – hangsúlyozta Zsigó Róbert keddi sajtótájékoztatóján. Ugyanitt a fogyasztóvédelemhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról szólva azt mondta: a döntésnek köszönhetően erősödnek a fogyyasztói jogok hazánkban.

A Fidesz szóvivője kifejtette: az elmúlt három évben elértük, hogy Magyarország talpra állt, rendbe tette pénzügyeit és az utolsó fillérig visszafizette a baloldal által felvett IMF-hitelt. Hozzátette: az államadósság csökkenő pályán van, csökken a munkanélküliség és tartósan alacsonyan van az infláció. „2014 lehet a negyedik év, amikor három százalék alatt lesz a költségvetés hiánya ” – jegyezte meg, kiemelve, a bizottság jelentése megerősíti, hogy jó úton járunk.

„A magyar emberek újra bízhatnak magukban, és azt láthatják, hogy a kemény munkájuknak az eredményeként előrébb tudunk lépni” – fogalmazott a kormánypárti politikus. Zsigó Róbert szerint bebizonyosodott az is, az országot lehet úgy vezetni, hogy közben felelős, következetes és fegyelmezett költségvetési politikát folytatnak.

Összegzésében hangsúlyozta: az ország gazdaságilag megerősödött, tartós növekedési pályára állt. Egyúttal tájékoztatott arról is, hogy a magyar családok terheinek csökkentését a következő évben is folytatni kívánják. Hozzátette: az eredményeket ettől függetlenül meg kell védeni, „mert már most hallani a baloldal hamis hangjait”.

Ennek kapcsán emlékeztetett, hogy a magyar baloldal kormányzása idején egy évben sem tudta tartani a költségvetési hiányt, az államadóság elszaladt, a munkanélküliség megduplázódott, s hazánk majdnem Görögország sorsára jutott. „Ez a baloldal vitatja el a magyar emberek teljesítményét, illetve hamisítja meg az eredményeket”.

Számos fogyasztóvédelmi kérdésben sikerült előrelépni

Tegnap döntött az Országgyűlés a fogyasztóvédelemhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról – jelentette be Zsigó Róbert. Ezzel összefüggésben közölte, a döntésnek köszönhetően erősödhetnek a fogyasztói jogok Magyarországon.

A részletekről szólva elmondta: 2014-ben fogyasztóvédelmi rezsipontokat hoznak létre, országszerte húszat, minden megyeszékhelyen, valamint Budapesten. Tájékoztatása szerint a rezsipontok a kormányhivatalokhoz fognak tartozni, azokon belül a területi fogyasztóvédelmi felügyelőségekhez. Fő feladatuk lesz a fogyasztók tájékoztatása, a tanácsadás, illetve a segítségnyújtás.

„Ha a fogyasztók úgy látják, hogy törvényt sért a közműszolgáltató, akkor a rezsipontoktól kaphatnak segítséget az adott eljárás kezdeményezésében” – említette példaként a képviselő, hozzátéve: a munkatársak segítenek a fogyasztóknak a részletfizetési és méltányossági kérelmek megírásában, beadásában is.

A tegnapi módosítás szerint a szolgáltatók maximum öt percig várakoztathatják az ügyfelet a telefonos ügyintézés során – mutatott rá. Leszögezte: „vége van a háromnegyedórás zenehallgatásnak”. Nemcsak a családok zsebén mérhető a rezsicsökkentés pozitív hatása, de számos fogyasztóvédelmi kérdésben is sikerült előrelépni – hangsúlyozta.

Bajnainak stréberségből kétségtelenül jelese van

Magyarország nem hagyja saját érdekeit illetve külkapcsolatait feláldozni, a Fidesz a külpolitikában is kiáll a magyar emberekért szemben Bajnai Gordonnal - kommentálta kérdésre válaszolva Zsigó Róbert a Haza és Haladás által megjelentetett első „Külkapcsolati Bizonyítvány” hírét. 

Kifejtette: az Együtt-PM vezetőjének külkapcsolati bizonyítványában „stréberségből kétségtelenül jeles van a globális pénzügyi köröknek, az IMF-nek és az uniós bürokratáknak való engedelmességből”. Ugyanakkor aláhúzta: Magyarország nyitott és korrekt azokkal az országokkal szemben, amelyek megbecsülik hazánkat és az ország talpra állításában partnerek voltak.

Gyurcsány és kormánya nem volt alkalmas az ország vezetésére

Képzeljék el azt a kormányt, amelyben az igazságügyi miniszternek fogalma sincs, hogy mit kell tenni, amikor a televízió székháza ég – válaszolt egy másik újságírói felvetésre a szóvivő. Ez nem Petrétei Józsefet minősíti, hanem Gyurcsány Ferencet és kormányát, amely sem erkölcsileg, sem egyéb szempontból nem volt alkalmas az ország vezetésére, ezt bizonyítja a mai beismerés is.

(fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Egyértelmű üzenet: az Európai Bizottság gazdasági előrejelzése szerint Magyarország jobban teljesít
Cikk: Hónapról hónapra egyre többen élnek segély helyett munkából
Cikk: Varga: Tartható hiányszámot fogadtunk el