fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Történelmi siker az egyszerűsített honosítási eljárás
2013. november 6., 20:48
A Magyar Diaszpóra Tanács tagjai az egyetemes magyarság történelmi sikereként értékelik az egyszerűsített honosítási eljárást, amelynek köszönhetően az alaptörvény által is deklarált egységes magyar nemzet valóban közjogilag is egyesült - áll a testület szerdai ülését követően kiadott zárónyilatkozatban.

A szöveg szerint kiemelten fontos eredménynek nevezték a magyar állampolgárság megállapítására irányuló eljárás egyszerűsítését. Hangsúlyozzák, hogy tagjaik munkájuk során segítik a pontos és hiteles információk eljuttatását az érdekeltekhez.
   
Emellett üdvözölték, hogy az Országgyűlés tavaly novemberben úgy módosította a választójogi törvényt, hogy a magyar állampolgársággal rendelkező külhoni magyarok is részt vehessenek a magyarországi választásokon. Ezzel összefüggésben fontos feladatnak tartják, hogy a külhoni magyar állampolgárok széleskörű tájékoztatást kapjanak a sikeres regisztráció, valamint a minél nagyobb választási részvétel érdekében.
   
Folytatódik a Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjprogram

A testület azt is üdvözölte, hogy 2014-ben folytatódik a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjprogram. Egyúttal kiemelt támogatásukról biztosították a Julianus program működését, amely a világban fellelhető magyar értékeink és emlékeink összegyűjtését célozza. Az utóbbi program sikeres megvalósítása érdekében a Magyar Diaszpóra Tanács tagszervezetei és a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasai mellett önkéntesek járulnak hozzá ahhoz, hogy minél részletesebb és átfogóbb kataszter készülhessen - hangsúlyozzák.
   
Program indítását szorgalmazzák a hagyatékok megőrzésére

A szervezet egyetértett azzal, hogy a diaszpórában felhalmozódott, magyar vonatkozású hagyatékokat méltó módon meg kell őrizni a jövő nemzedékek számára. Igényüket fejezték ki arra, hogy létrejöjjön a Mikes Kelemen program, amelynek célja az lenne, hogy a diaszpóra tárgyi örökségét ápolják, rendezett módon összegyűjtve Magyarországra szállítsák, és gondoskodjanak annak későbbi méltó felhasználásáról.
   
Azt is támogatták, hogy a kormány kiemelt hangsúlyt fektet a diaszpórában élő magyar fiatalok identitásának ápolására és erősítésére. Ennek a törekvésnek a részeként 2013-ban második alkalommal, kibővült létszámmal valósult meg a ReConnect Hungary – Magyar Birthright Program és a Diákok Határok Nélkül Program (Students Without Boundaries program – Magyarságismereti Mozgótábor) - írják. A tagok elismerik a projekt jövőbe mutató eredményeit, és ösztönzik a program folytatását, kiterjesztését - zárul a szöveg.

Előzmény

A Magyar Diaszpóra Tanács 2011 novemberében alakult, az alapító okiratban az áll: a kormány elkötelezett, hogy az alaptörvényben az egységes nemzetre megfogalmazott felelősségviselést a diaszpóra tekintetében is megvalósítsa. Az alapító okirat tartalmazza, hogy a diaszpórában élő magyarságnak - két évtizeddel a rendszerváltoztatás után - végre kellő figyelmet kell kapnia a nemzetpolitikában.

A tanács a világon szétszórtságban élő magyarság szervezeteinek közös fóruma, amely a diaszpórában élők sajátos igényeit és érdekeit tartja szem előtt, valamint megteremti a diaszpóra önálló képviseletét.

(MTI - fidesz.hu)