fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Öt százalékra csökken az élősertés és a félsertés áfája január 1-jétől
2013. november 7., 16:39
Az élő- és a félsertés általános forgalmi adója 5 százalékra csökken 2014. január 1-jétől a jelenlegi 27 százalékról; a döntés az adótörvények elfogadásával lép hatályba, a mérséklés ellenére a szektor fehéredésének köszönhetően az adóbevételek várhatóan szinten maradnak - jelentette be a kormány szerdai döntését Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter csütörtökön.

Jelezte azt is: az élelmiszergazdaság más területein  tovább folyik a munka az áfacsökkentés érdekében. A miniszter elmondta: az áfacsökkentés hozzájárul a gazdaság fehérítéséhez, az érintett vállalkozások versenyképességének növeléséhez. Hozzátette: a mostani döntés az élelmiszerek áfacsökkentésének első lépése, és nem tartotta kizártnak, hogy jövőre további mérséklések lehetnek. A lépés összhangban van a sertésstratégiával, az intézkedéssel a magyar termelőket és feldolgozókat kívánják segíteni - mondta. Hangsúlyozta, hogy az áfacsökkentés fehéríti az ágazatot, egyenletesebben oszlik el ugyanis az adóteher az ágazati szereplők között. Az importálók előnyeit a lépés visszaveti, hiszen hasonló vagy azonos feltételekkel a magyar sertés versenyképes - mondta Fazekas Sándor.
   
A miniszter szerint az áfacsökkentés hatása megjelenik majd a belföldi fogyasztás emelkedésében is, és ármérséklő hatást is várnak attól, mivel a vágóhidak számára is alacsonyabb lesz az általános forgalmi adó. Így az intézkedés a termelők és a feldolgozók likviditását is pozitívan befolyásolja - mondta Fazekas Sándor. Hozzáfűzte, hogy az élelmiszergazdaság más területein tovább folyik a munka az áfa mérséklése érdekében.
   
Kérdésre a tárcavezető azt mondta: arra lehet számítani, hogy a mostani áfacsökkentés hatása megjelenik majd az árakban is. Az MTI költségvetési kiesést firtató kérdésére Fazekas Sándor azt közölte, hogy ez mintegy 10 milliárd forintos tételt jelent, de ezt kompenzálja az ágazat fehéredése. Most ugyanis az ágazatban a feketegazdaság becsült aránya 20-40 százalék közötti. Így a fehéredés miatt az állam adóbevételei hasonló, vagy közel azonos szinten lesznek mint korábban. Fazekas Sándor bízik abban, hogy a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja támogatja a kormány döntését az áfamérséklésről.

(MTI - fidesz.hu)