fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Gulyás: A kisebbik rosszat kell választani
2013. november 9., 10:51
A Fidesz nem szeretné, ha a jövőben előfordulhatna az, hogy súlyos életellenes, akár életfogytig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmények elkövetői szabadlábon védekezhessenek – mondta Gulyás Gergely, a párt frakcióvezető-helyettese pénteken az M1 Az Este című műsorában.

Mint mondta, az európai gyakorlat szerint olyan országokban mint Németország, Luxemburg, Írország, Lengyelország, Románia, nincsen felső határa az előzetes letartóztatásnak. Más kérdés, hogy vannak olyan országok ahol ez nem jelent problémát, mivel az eljárás maga nem hosszú – fogalmazott a politikus.

 A Fidesz szerint a kisebbik rosszat kell választani, ami jelen esetben az, „hogy ilyenkor a társadalomra 4-5 év után sem engedjük rá azokat, akiket egyébként 15 éves, vagy ennél súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő cselekménnyel gyanúsítottak meg” – fogalmazott Gulyás Gergely. Ha valakinél emberölés a gyanú, akkor nem jó az, ha négy évig nem születik elsőfokú ítélet, de még mindig jobb, ha valaki négy és fél évig előzetes letartóztatásban van, mintha kiszabadulna – tette hozzá.

Arra a felvetésre, hogy az ároktői ügy egyik gyanúsítottja novemberben szabadlábra kerül, de lábperecet kap, ezért nem tud elszökni, Gulyás Gergely azt mondta: a lábperec működésének vannak speciális szabályai, például nem lehet olyan helyen alkalmazni, ahol nincsen áram. „1000 százalékos biztonságot nem jelent” – tette hozzá.

Szigorítanák a felelősségi szabályokat a kampányfinanszírozásnál

Gulyás Gergely a műsorban kitért a kampányfinanszírozás kérdésére is; a politikus azt mondta, a kampánytámogatást az induló pártok azért kapják, hogy a választásokon részt vehessenek, és a kampány keretében szabályszerűen, bizonylatok ellenében, szigorú elszámolás mellett ezeket a pénzeket elkölthessék. Ha valaki egy napra állít jelöltet, majd a jelölt visszalép, akkor nem indokolt, hogy bármilyen támogatásban részesüljön – fejtette ki.

Hozzáfűzte: visszafizetési kötelezettség van, a felelősségi szabályokon pedig változtatni szeretnének, hogy „az SZDSZ-ügyhöz hasonló ne forduljon elő, hogy egy párt megszűnik, a saját feloszlásáról határoz, utána pedig az adósságot maga után hagyja”. A pártok vezetői tisztségviselői a párt adósságáért felelnének, és konkrét esetben megkapná a párt a támogatást, ám ha kevesebb jelölt indul, és emiatt kevesebb támogatás járt volna, akkor a különbözetet a jegybanki alapkamat kétszeresével növelten vissza kell, hogy fizesse – hangsúlyozta Gulyás Gergely.

Bajai videó: a teljes ügyet fel kell tárni

A politikus a bajai videó üggyel kapcsolatban azt mondta: elvárják a hatóságoktól, hogy az ügyet teljes egészében tárják fel. Elindult a büntetőeljárás, felmerül a hamis vád gyanúja is, és a magyar demokrácia egészének érdeke, hogy egy ilyen súlyos botrány után ismerjük meg, kik voltak az elkövetők.

„Tudjuk, kik készítették a videót, de azt senki nem gondolhatja, hogy ezek az emberek önszántukból csak egy videót akartak készíteni, amely pont azokat a vádakat tartalmazza, amelyeket a baloldali pártok egyébként a bajai választási kampányban hangoztattak a Fidesszel szemben” - hangsúlyozta a frakcióvezető-helyettes.

A hamis vád tényállásával kapcsolatban azt mondta, minden állampolgárnak alapvető kötelezettsége, hogy meggyőződjön arról, hogy az adott bizonyíték, melyet a hatóság rendelkezésére bocsát, valódi vagy hamis. Ezért van egy gondatlan alakzata is a hamis vád tényállásának, ebben az esetben pedig a gondatlan alakzat megvalósul, de ez a rendőrség és az ügyészség hatásköre - mondta Gulyás Gergely.

(hirado.hu-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: "A társadalomnak, az országnak meg kell védenie magát"
Cikk: Töröljék el az előzetes letartóztatás felső határát!