fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kovács: A pozitív változások jelei már láthatók
2013. november 9., 18:15
Hosszú út vezet a nemzeti felzárkózási stratégia sikeréhez, de az általa elindított pozitív változások jelei már láthatók - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára Komlón szombaton.

Kovács Zoltán a Baranya Megyei Cigány Nemzetiségi Önkormányzat "Baranyai Cigányságáért" díjának átadásakor mondott beszédében hangsúlyozta: továbbra is nagyon sok a teendő, a stratégia három évvel ezelőtt ugyanakkor olyan szemléletmód-váltást indított el, amelynek köszönhetően a kormány, a települések, az országos és a helyi roma önkormányzatok egymás partnereivé váltak, s összefognak a felzárkóztatást segítő programok megvalósításában.
   
Az államtitkár kitért arra: e stratégia nemcsak abban új, hogy a több területen jelentkező problémákat komplexen kívánja kezelni, hanem abban is, hogy a korábbi gyakorlatoktól eltérően a kölcsönösség elvét érvényesíti. Ez azt jelenti, hogy a kormányzat nemcsak lehetőségeket és anyagi forrásokat kínál, hanem elvárásokat is támaszt, vagyis részvételt, felelősséget, fegyelmet követel a partnereitől a programok végrehajtásában.
   
Kovács Zoltán emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány a 2011-es uniós elnökség idején sikerrel emelte az európai politika szintjére a roma felzárkózási stratégia ügyét, s egyúttal vállalta azt is, hogy a nemzeti szintű stratégiát két évente felülvizsgálja, frissíti az időközben megszerzett tapasztalatoknak megfelelően. Ez a munka már folyamatban van - tette hozzá.
   
Garai Péter helyettes államtitkár arról szólt, hogy Baranyában a komplex felzárkózási stratégia minden programja megtalálható. Működik a szociális földprogram, a lakhatási feltételeket és munkához jutást segítő "Bizalom és munka", illetve a telepprogram is, európai uniós és hazai forrásból pedig nyolc Biztos Kezdet Gyerekház segíti a hátrányos helyzetű fiatalok integrációját.
   
Komlóról szólva példaként hozta fel, hogy a közelmúltban 52 önkormányzati bérlakást újítottak fel a lakók és munkanélküliek bevonásával, valamint jelentős eredményeket értek el romák, különösen a roma nők képzése terén.
   
Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke úgy vélte: a romák és nem romák összefogásával indult kezdeményezések eredményesek, és elősegítik, hogy az abban résztvevő cigányok képzettebbek legyenek, s egyre nagyobb számban tudjanak álláshoz jutni a nyílt munkaerőpiacon. Szavai szerint a jövő évi választásoknak a romák szempontjából az is a tétje, hogy e projektek folytatódhatnak-e.
   
Hoppál Péter országgyűlési képviselő, a Fidesz szóvivője arról szólt, hogy Magyarországon a többség boldogulása csak a legnagyobb kisebbség, a cigányság boldogulásával együtt értelmezhető. "Az a munka, amit az elmúlt három évben önökkel együtt elvégeztünk, mintaértékű, és merem állítani: nem lesz másként közös jövő, csak akkor, ha egész Magyarországon ezt az utat követjük" - mondta a politikus a többségében roma hallgatóságnak.
   
Hangsúlyozta: annak a politikának már nincs jövője, melynek része a "segélygondolkodás" az emberek lesajnálása és megalázása, ahogy annak a politikának sem, amely a szélsőség hangját erősíti.
   
"Kiegyensúlyozott, nyugodt politikára, nyugodt erőre van szükség, amelyik egymás mellé helyezi a többségi társadalom és a kisebbség érdekeit" - fogalmazott Hoppál Péter.
  
 Az esemény zárásaként a "Baranyai Cigányságáért" díjat Orsós Ferenc vehette át a roma kultúra ápolásában, hagyományőrzésben kifejtett tevékenységéért. Öten elismerő oklevelet kaptak.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Felzárkóztatási program indult a bihari térségben