fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Szijjártó: Megnyílt a pekingi Magyar Kereskedőház
2013. november 13., 11:09
Sajtótájékoztatón jelentették be a pekingi Magyar Kereskedőház megnyitását Kína fővárosában - tájékoztatta Szijjártó Péter magyar-kínai kétoldalú kapcsolatokért felelős kormánybiztos szerdán telefonon az MTI-t.

A kínai és a magyar alapítókkal az állami tulajdonú Magyar Nemzeti Kereskedőház megállapodott az állami tulajdonszerzésről, és Szijjártó Péter szerint már csak a jogászok által elvégzendő papírmunka van hátra. A kormánybiztos ismertette: a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a nyitott magyar gazdaság teljesítménye nagyban függ az exportteljesítménytől. Ezért két tekintetben is ki kell egyensúlyozni a magyar exportszerkezetet: 2018-ig a teljes magyar kivitel egyharmadának Európán kívülre kell irányulnia és a magyar exportban egyre nagyobb szerepet kell kapniuk a magyar kis- és közepes vállalkozásoknak (kkv). Ezen célok elérését kell elősegítenie a kereskedőház-rendszernek, különös tekintettel arra, hogy a magyar kkv-k az alkalmazottak 75 százalékát foglalkoztatják, de csak 20 százalékkal részesülnek a magyar exporttevékenységből - hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter. A kormánybiztos szerint már látszanak a sikerpontok a magyar-kínai kereskedelmi együttműködésben, hiszen az idei év első 8 hónapjában 16 százalékkal sikerült növelni a Kínába irányuló magyar exportot, melynek perspektivikus területei a gyógyszeripar, az élelmiszeripar, a borkereskedelem és a vízgazdálkodás.
   
Szijjártó Péter a nap folyamán ellátogatott a ZTE pekingi központjába is. A cég a világ negyedik legnagyobb mobiltelefon-gyártója, Magyarországon 2005 óta van jelen. A ZTE 2013 szeptemberében jelentette be, hogy európai mobiltelefon-javító központját Magyarországra telepíti. A megbeszélésen áttekintették a további magyarországi fejlesztések lehetőségeit.
   
A kormánybiztos a Wizz Air és a China Development Bank (CDB) Leasing vezetőivel is egyeztetett. A megbeszélést követően a Wizz Air és a CDB Leasing finanszírozási szerződést írt alá, amelynek értelmében listaáron 550 millió amerikai dollár értéket képviselő hat új Airbus A320 repülőgép érkezik 2014 és 2015-ben a Wizz Air flottájába. Ezzel a Wizz Air-é lesz továbbra is Európa legfiatalabb flottája. A légitársaság korábban már írt alá szerződést kínai pénzintézettel: áprilisban az International Commercial Bank of China-val (ICBC) történt hitelmegállapodás segítségével vásároltak nyolc új repülőgépet.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Szijjártó Péter megnyitotta Pekingben a Magyar Kulturális Központot
Cikk: Szijjártó Péter több megállapodást is aláírt Pekingben