fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Varga: Fenntartható a gazdasági növekedési folyamat
2013. november 18., 08:41
A nemzetgazdasági miniszter szerint nem lesz szükség a jövő évi költségvetés módosítására.

A Központi Statisztikai Hivatal szerint 1,7 százalékkal emelkedett a bruttó hazai termék az idei harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest. Banki elemzők a kedvező folyamat további gyorsulására számítanak. A Nemzetgazdasági Minisztérium értékelése szerint a növekedést az export mellett a belső kereslet, a fogyasztás és a beruházások növekedése is támogatta.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter A Lényegben elmondta, hogy az elmúlt napokban kiadott gazdasági adat azért fontos, mert azt mutatja, hogy azokban a szektorokban sikerült a magyar gazdaságnak növekedni, amelyek termelő szektorok, s amelyek hosszú távon foglalkoztatni fognak, valamint az exportpiacaik bővülése várható, és képesek lesznek arra,hogy a teljesítményüket növelni tudják.

A miniszter emlékeztetett: a magyar kormány 2010-ben meghatározott gazdaságpolitikai iránya, miszerint a szolgáltatói szektor helyett a támogatásokban elsősorban a termelői szektorokra teszi a hangsúlyt, véleménye szerint "egyre inkább beérik".

Fenntarthatóság

A miniszter ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: „Fenntarthatónak gondolom a folyamatot, remélem, hogy az idei trendforduló után jövőre már duplájával növekedik a költségvetés, s arra számítok, hogy az általunk megtervezett növekedéssel, inflációval fog 2014 teljesülni, tehát nem lesz szükség arra, hogy akár pro akár kontra hozzányúljunk a 2014-es költségvetés számaihoz” - nyilatkozta.

„Erősíteni kell az adósságkezelésben”

A tervekről szólva Varga Mihály úgy fogalmazott: "Erősíteni kell az adósságkezelésben". Szerinte az elmúlt három évben sikerült elérni, hogy megtört az adósság 2002-2010 közötti drasztikus, drámai növekedése. A nemzetgazdasági miniszter szerint ugyanakkor a magyar gazdaság egyik sebezhető pontja, hogy az államnak, a vállalkozói szektornak is, és a háztartásoknak is jelentős hitelállományai vannak. Ezért a következő időszak fontos gazdaságpolitikai szempontjának tartja az adósságcsapdából történő kilábalást, s annak lehetővé tetelét, hogy a gazdaságban megtakarítói, fogyasztói pozícióba kerüljenek.

Tanács a háztartásoknak

Varga Mihály arra is kitért, hogy ha a háztartásoknál többletjövedelem keletkezik, akkor érdemes elsősorban a korábban felvett hitelt törleszteni. Másrészt fontosnak tartja a jövőről való gondoskodás, azaz a megtakarítás, harmadrészt - mint fogalmazott - "Az sem ördögtől való, ha az emberek a növekvő jövedelmük egy részét a kiskereskedelemben költik el, azaz fogyasztanak”. Hozzátette: a belső fogyasztás egy gazdaságnak nagyon fontos hajtóereje tud lenni.

Különadók

A nemzetgazdasági miniszter a különadókról is beszélt. Ezzel összefüggésben kiemelte: most még szükség van a különadókra, még együtt kell élni velük, de bízik benne, hogy az államháztartás strukturális állapotának stabilizálásával, a hiány csökkenésével párhuzamosan ezek szintje csökkenthetővé válik.

A politikus helyes iránynak nevezte a kormány stratégiáját, vagyis a fogyasztási típusú adók mértékének növekedését, és a jövedelem típusú adók csökkentését.

Varga Mihály A Lényegben közölte: a magyar gazdaságpolitika független, szuverén módon hozza meg döntéseit, és egyre inkább a saját lábára áll.

(hirado.hu)