fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Jelentősen csökkent a dohányosok száma
2013. november 19., 15:09
Az elmúlt években a nemdohányzók védelme érdekében tett intézkedéseknek köszönhetően jelentősen csökkent a dohányosok száma - mondta az egészségügyért felelős államtitkár kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

 Szócska Miklós a november 21-i Ne gyújts rá! világnap alkalmából elmondta, egy megismételt felmérés azt mutatta, hogy míg 2012-ben a felnőtt lakosság körében a naponta dohányzók aránya 28 százalék volt, addig ez az arány 2013-ra 19 százalékra esett vissza. Nagyjából 200 ezren abbahagyták a dohányzást - tette hozzá.
  
Az 1500 ember megkérdezésén alapuló felmérés szerint a dohányosok száma mindkét nem esetében csökkent. A tavalyi felmérésben a férfiak 32,3 százaléka, míg az idén már csak 24,3 százaléka mondta azt, hogy naponta rágyújt. A nőknél ez az arány a tavalyi 23,6 százalék után 15,2 százalékot mutatott az idén. Szócska Miklós szerint a dohányzás visszaszorítása érdekében tett intézkedések hatására mérhető az infarktusok számának visszaesése.
  
Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy 2012. január 1-je óta tilos dohányozni a zárt légterű közösségi helyeken, illetve egyes közintézmények közvetlen közelében, valamint a busz- és villamosmegállókban, aluljárókban. A dohánytermékeket csak egészségvédő figyelmeztetésekkel lehet forgalomba hozni, és a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorítása érdekében az idén júniustól csak dohányboltban lehet cigarettát és dohányt vásárolni - sorolta az államtitkár.
  
Szócska Miklós beszámolt továbbá arról is, hogy 500 millió forint európai uniós támogatásból országszerte több mint 90 tüdőgondozóban indul leszoktatást támogató tanácsadás.
  
Az államtitkár szólt arról is, hogy a félelmekkel ellentétben nem csökkent a vendéglátóipari egységek forgalma a benti dohányzás tiltása ellenére.
  
Tamás László, a Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikájának igazgatója arról beszélt, hogy a szájüregi és gégerák megbetegedésekben is "dobogós" helyen van Magyarország. Mint mondta, a negyedik legjelentősebb rákhalálozást okozó megbetegedés a gége-, szájüregi vagy a nyelvgyökrák. Felhívta a figyelmet arra, hogy az ilyen megbetegedésekkel kezeltek 90 százaléka erős dohányos.
  
Egy gyógyult gégetumoros beteg, Karsai János a sajtótájékoztatón saját betegségtörténetét mondta el. Fiatal kora óta erős dohányos volt, napi három dogoz cigarettát szívott el, de csak 2010-ben fordult orvoshoz, akkor diagnosztizálták nála a nyelvgyökrákot és a nyirokcsomó-daganatot. A kemoterápia ellenére is a gégéjére húzódott a rák, aminek következményeként el kellett távolítani a gégéjét és a nyirokcsomóit. Most beszédsegítő készülékkel kommunikál.
  
Kérdésre Szócska Miklós elmondta, jövőre az egészségügyi dolgozók körében tervezik felmérni a dohányzási szokásokat.

(MTI - fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Dohányzás visszaszorítása: tovább szigorodhat a törvény