fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Indulhatnak a kohéziós és agrárkifizetések
2013. november 20., 15:42
Az Európai Parlament plenáris ülése nagy többséggel elfogadta az Unió 2014. évi költségvetését. Jövőre kötelezettségvállalásokra 142,6 milliárd euró, a kifizetésekre 135,5 milliárd euró áll rendelkezésre. A döntés révén időben megindulhatnak a hazánknak fontos kohéziós és agrárkifizetések. A költségvetés jelentős forrásokat biztosít a fiatalkori munkanélküliség kezelésére is. A büdzsébe szintén bekerült több fontos fogyasztóvédelmi rendelkezés valamint az igazságszolgáltatás működését gyermekeknek bemutató program támogatása is.

A Lisszaboni Szerződés hatályba lépése óta először sikerült elérni, hogy a Tanács által csökkentett kifizetési szint növekedjék. Ebből a 350 millió euró többletből a kutatás-fejlesztési programok, a Kohéziós Alap, a vidékfejlesztés, valamint az előcsatlakozási és szomszédságpolitikai eszközök is támogatást kapnak.

Surján László az Európai Parlament kereszténydemokrata alelnöke szerint a többéves pénzügyi keretterv elfogadása után ez újabb jó hír hazánknak: 2014-ben is megvan a fedezete a számunkra oly fontos felzárkóztatási programoknak és az agrárkifizetéseknek. A képviselő kiemelte: 2014-től az uniós költségvetés szerves része lesz a Duna Régió Stratégia, amelynek beindítása a magyar soros elnökség nagy sikere volt. A Duna-régió a folyó vízgyűjtő területe által meghatározott történelmileg, gazdaságilag, kulturálisan összefüggő egység. A stratégia ennek a régiónak a közös érdekeit szolgálja, többek között segít a természeti és az ipari katasztrófák megelőzésében. Céljaira a 2014. évi költségvetésből 2,5 millió eurót lehet fordítani.

Őry Csaba, a néppárti frakció foglalkoztatási és szociális koordinátora üdvözölte, hogy mind az EP mind a Tanács a gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés serkentését helyezte a 2014-es költségvetés középpontjába, és különös hangsúlyt fektet a fiatalok helyzetére. Ennek köszönhetően az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezésre 3,9 milliárd euró kötelezettségvállalási előirányzat és 900 millió euró kifizetési előirányzat áll rendelkezésre jövőre. A fideszes EP-képviselő szintén elégedettségének adott hangot, hogy a leginkább rászorulókra vonatkozó új uniós alap (FEAD) összege a kezdeti 2,5 milliárd euróról 3,5 milliárd euróra emelkedett. Őry Csaba azonban sajnálatát fejezte ki, hogy az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alapra a korábbi 500 millió euró kötelezettségvállalási előirányzat helyett már csak 159 millió euró áll rendelkezésre a jövőben, amelyhez emellett még új feladatok is társulnak.

Pelczné Dr. Gáll Ildikó fideszes EP-képviselő szintén üdvözölte a megállapodást. Mint a belső piaci és fogyasztóvédelmi költségvetési sorokért felelős jelentéstevő örömét fejezte ki, hogy javaslatait teljes egészében sikerült beépíteni a mostani megállapodás szövegébe. Kiemelte: mind a Fogyasztóvédelmi Programot - elsősorban az új online vitarendezési mechanizmus finanszírozása miatt - mind pedig a Vámügyi Programot is elsődleges prioritásként kezelte az Európai Parlament. A 2014-es költségvetés e  javaslatok révén elősegítheti a belső piac hatékonyabb működését, hiszen lehetővé teszi a vállalkozások és a polgárok, valamint a regionális hatóságok számára, hogy közvetlenül részt vegyenek a vitákon és befolyással bírjanak az egységes piac további fejlődésére.

A költségvetés parlamenti jóváhagyásával biztossá vált, hogy az Európai Bizottság a következő évben több mint 100 millió forinttal támogatja azokat az ún. „kísérleti projekteket“, amelyek az igazságszolgáltatás működését szeretnék közelebb hozni az iskoláskorú gyermekekhez. „Ezáltal arra nevelve a jövő generációt, hogy legyen tisztában az őt megillető jogokkal, éljen azokkal, illetve, hogy jobban megismerje országának igazságszolgáltatási rendszerét, annak működését“ – mondta Gál Kinga fideszes EP-képviselő a szavazást követően. A néppárti politikus az Állampolgári, Bel- és Igazságügyi szakbizottságban kezdeményezte e kísérleti projekt támogatását.

(EPP-HungarianPress)