fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Szijjártó: Megjelent az "egyenruhás bűnözés"
2011. április 29., 11:31
Mostanra az emberek döntő többsége egyetért azzal, hogy most már az államnak az erő nyelvén kell beszélnie - jelentette ki Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a Magyar Televízió Az Este című műsorában csütörtökön. Ugyanitt elmondta: a kormánynak meg kell teremtenie azt a jogszabályi környezetet, amelyben világossá válik, hogy a törvénytisztelő állampolgárokat meg lehet védeni.

A szabadságjogok tiszteletben tartása és az állam erővel való fellépése között van egy nagyon érzékeny határ - jelentette ki Szijjártó Péter. Mostanra az emberek döntő többsége egyetért azzal, hogy most már az államnak az erő nyelvén kell beszélnie. Akik a gyülekezéshez, a szólásszabadsághoz való jog mögé bújva csorbítják mások alapvető emberi jogait, azok ellen fel kell lépni. Ugyanakkor nagyon fontos azt is pontosan meghatározni, mikor engedheti meg magának az állam az erő nyelvén való beszédet. Amikor az emberek döntő többsége ezt várja el tőle, akkor tud hatékonyan ezzel az eszközzel élni. Ennek alapján utasította a miniszterelnök csütörtökön a kormányt, hogy nyújtsa be a Btk.-t szigorító törvényjavaslatot, amelynek nyomán börtönbüntetés sújthatja mindazokat, akik másokban félelmet, riadalmat keltenek, illetve olyan jogokkal ruházzák fel magukat, amelyek csak az államot illetik meg - hangsúlyozta miniszterelnök szóvivője.

Ezzel kapcsolatban Szijjártó elmondta: megjelent az "egyenruhás bűnözés", és akik ezt folytatják, azokat a rendőrség eddig hiába állította elő, hiába lépett fel kellő szigorral ellenük, a bíróság úgy ítélte, az aktuális jogszabályok alapján az előzetes letartóztatásuk vagy őrizetbe vételük nem volna jogszerű. Ilyenkor a kormánynak lépnie kell, meg kell teremtenie azt a jogszabályi környezetet, amelyben világossá válik, hogy a törvénytisztelő állampolgárokat meg lehessen védeni - mondta a fideszes politikus. Hozzátette: az eddig meghozott bírósági döntéseket nem szeretné kommentálni, így csak annyit mondana, a határozatok nem segítettek a rend és a béke megteremtésében.

A május közepén munkába álló parlamenti vizsgálóbizottsággal kapcsolatban arról beszélt, azért javasolták a testület létrehozását, mert jelen helyzetben egy nagyon súlyos kérdésről van szó. Először tisztázni kell, múlt hét pénteken mi történt Gyöngyöspatán.

Szijjártó elmondása szerint a szervezetek hazudoztak az evakuálásról, tudatosan keltettek félelmet és pánikot, s mindezt arra használták fel, hogy lejárassák az országot. A Vöröskereszt álláspontjával szemben bizonyos személyek és szervezetek megpróbálták a helyzetet arra felhasználni, hogy feszültséget szítsanak.
A miniszterelnök szóvivője leszögezte, hétfőn el fog dőlni, az ellenzéki pártok támogatják-e, hogy az Országgyűlés akár egy nap alatt is szavazhasson a Btk. fent említett módosításáról.

Szijjártó Péter az MSZP-vel kapcsolatban kitért rá: Gyurcsány Ferenc egymillió forintot ajánlott fel a gyöngyöspataiak evakuálására, s ha valaki arra biztatja embertársait, hogy hagyják el otthonaikat csak azért, hogy ő a "saját politikai pecsenyéit sütögethesse", az felháborító magatartás. A Jobbikkal kapcsolatban a miniszterelnök szóvivője azt mondta: a párt "beleégett a rendfenntartósdiba és gárdásdiba".

(fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: "Aki törvényt sért, számoljon a következményekkel!"+videó
Cikk: Kocsis: A kormány rendet akar és rendet is fog tartani
Cikk: "Eljött a pillanat, amikor az erő nyelvén kell beszélnie az államnak"