fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
"Egy stratégiai kapcsolatot biztos alapokra kell építeni"
2013. augusztus 23., 13:27
Konfuciusz Intézet nyílik Miskolcon - az erről szóló nyilatkozatot a magyar és a kínai fél pénteken írta alá a Parlamentben.

Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár az ünnepélyes aláírás előtt kiemelte: az intézet a Miskolci Egyetem, a Pekingi Vegyipari Egyetem és a kínai nyelvoktatási tanács együttműködésének köszönhetően jöhet létre. Az intézetnek Miskolcon magyar nemzetgazdasági szempontból is különös jelentősége lesz, és kitüntetett szerepet játszhat majd a két ország közötti stratégiai együttműködésben. 
   
A miskolci és ott munkát vállalni kívánó fiatalok versenyelőnybe kerülhetnek munkába álláskor, és a kínai nyelv alapjait el tudják sajátítani - mutatott rá az államtitkár.
   
Hozzátette: a Konfuciusz Intézetek világszerte letéteményesei a kínai nyelv oktatásának és a kínai kultúra megismertetésének. Ilyen intézetből 350 működik a világon, s ötezer egyetemi kérvény vár elbírálásra az intézetek pekingi központjában. Magyarországon eddig két intézet működött, a miskolci lesz a harmadik - jelezte.
   
Szijjártó Péter kifejtette: az Eötvös Loránd Tudományegyetem intézete 2006 decemberében alakult, és háromszor elnyerte a kínai nyelvoktatási tanács kiváló minősítését. Harminc anyanyelvi tanárral dolgoznak, kilenc városban összesen évente 2500 diákot ismertetnek meg kínai nyelvvel és kultúrával. Szegeden is működik Konfuciusz Intézet 2012 októbere óta, öt anyanyelvi oktatóval.
   
Bejelentette: a kormány a közeljövőben meghozza azokat a döntéseket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy az ELTE intézete kelet- és közép-európai regionális intézet lehessen. Az erről szóló egyeztetéseket már megkezdték a kínai féllel  - mondta. 
   
Az államtitkár hangsúlyozta: a keleti nyitás egyik alappillére a stratégiai kapcsolatok építése és folyamatos fejlesztése Kínával.
   
Mint mondta, egy hosszú távú és kiszámíthatónak tervezett stratégiai kapcsolatot biztos alapokra kell építeni. A legbiztosabb alap az emberek közötti kölcsönös megértés és barátság. Két földrajzilag egymástól távol elhelyezkedő ország és nép közötti barátság felépítésére pedig a legjobb eszköz, ami egy állam, kormány rendelkezésére áll, az oktatás és a kultúra. Ezért fektetnek nagy hangsúlyt a kínai-magyar oktatási és kulturális kapcsolatok elmélyítésére.
   
Szijjártó Péter szólt arról is, hogy ismét lehet kapni Magyarországon kínai-magyar és magyar-kínai szótárt.
   
Torma András, a Miskolci Egyetem közelmúltban hivatalba lépett új rektora úgy fogalmazott: fontos, hogy a jövő értelmiségét képező felsőoktatás megfelelő szakértelemmel és nyelvtudással bíró hallgatókat bocsásson ki a munkaerőpiacra.
   
Jelezte: az intézetet a kínai nyelvoktatási tanács hozzájárulásával alapítják meg. Mint mondta, az elmúlt másfél évben jogász, mérnök és közgazdász hallgatók sajátították el kínai nyelvet, többen közülük nyelvvizsgát is tettek, és bíznak benne, hogy az eddigi eredményeket tovább tudják fejleszteni.
   
Hangsúlyozta: a miskolci hallgatók nyitottak a kínai nyelv és kultúra megismerésére. 
   
Vang Fang, a Pekingi Vegyipari Egyetem rektora a kínai és magyar kormánynak egyaránt kifejezte köszönetét, s egyszersmind kiemelte: a Konfuciusz Intézet a különböző nyelvű és hátterű emberek között fontos kapcsolatot jelenthet majd. Mint mondta, kiemelkedő szerepet játszhat a kulturális és nyelvi képzés mellett a tudományos együttműködés is. Ezáltal elősegíthetik, hogy Magyarország és Kína gazdasági fejlődéséhez is hozzájáruljanak - fejtette ki.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Fontos a magyar-kínai gazdasági kapcsolatok fejlesztése