fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Németh: Fenntarthatóvá tenni a rezsicsökkentést
2013. október 31., 09:41
A csökkentést megelőzően a magyar családok fizették a legmagasabb rezsit Európában: a gáz tekintetében az első, míg a villanyt tekintve a második helyen álltunk - hangsúlyozta Németh Szilárd a Duna TV Közbeszéd című műsorában.

A közműszámlák egységesítését javasolja a fideszes munkacsoport. Ami viszont már kőbevésett: november 1-jétől ismét olcsóbb lesz a háztartási energia ára, így a gázért, az áramért és a távhőért a 2012. decemberi árakhoz képest 20 százalékkal kevesebbet kell majd fizetni. Németh Szilárd, a rezsicsökkentést ellenőrző munkacsoport elnöke a Közbeszédben elmondta, hogy az újabb rezsicsökkentést Magyarország jobb állapota teszi lehetővé, „Magyarország jobban teljesít, ez egyértelmű” – nyilatkozta.

Németh Szilárd emlékeztetett arra, hogy a csökkentést megelőzően a magyar családok fizették a legmagasabb rezsit Európában: a gáz tekintetében az első, míg a villanyt tekintve a második helyen álltunk. A mostani, összességében 20 százalékos csökkentéssel a 11., 12. helyre kerülünk, de még mindig nem érjük el az EU-átlagot, tehát bőven van még mit tenni – nyilatkozta.

A rezsicsökkentést ellenőrző munkacsoport elnöke a Duna TV műsorában elmondta, hogy a szolgáltatók extraprofitjának a terhére történik a csökkentés. Közölte: azért mondják, hogy 2014-es költségvetés a rezsicsökkentés éve, mert hozzájárul az állam is. Ugyanis az államnak a három adónemben: az áfában, a társasági adóban, és a jövedelemadóban - amit az energetikai cégek megfizetnek - nem jön be annyi pénz. Így az állam 60 milliárd forinttal hozzájárul a rezsicsökkentéshez a be nem szedett összeggel – nyilatkozta. A költségvetést úgy raktuk össze, hogy ez ne hiányozzon - hangsúlyozta.

Németh arról is beszélt, hogy fenntarthatóvá kívánják tenni a rezsicsökkentést, s ehhez az egész közműszolgáltatási rendszert átalakítják. Ennek az egyik fontos eleme az új közműszolgáltatási törvény, aminek a sarokpontja, hogy nonprofittá teszik ezt a szektort.

Azt gondolom, hogy a rezsiharc folytatódni fog, a brüsszeli bürokratákkal, a bankokkal és a magyar baloldallal szemben – nyilatkozta Németh Szilárd. Ugyanakkor arról is beszélt, hogy Magyarországnak vannak már szövetségesei is, „egyes országok le akarják kopírozni, ami Magyarországon történik, például Nagy-Britannia, Lengyelország, vagy Szlovákia is”.

Németh Szilárd Az Estében elmondta, hogy egy köbméter gázért 30 forinttal, míg egy kilowattóra energiáért 10 forinttal fognak kevesebbet fizetni a fogyasztók, mint 2012 decemberében.

A fideszes politikus az M1 esti műsorában arra is kitért, hogy az új, egységesített számlakép azért fontos, hogy egyszerű, átlátható, érthető és egységes legyen. A cél, hogy az egyszerű ember is lássa, hogy mit fizet, miért, és meddig kell teljesítenie a befizetést.

(hirado.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Egységessé és egyszerűbbé válhatnak a közműszámlák
Cikk: Jelezni kell, ha nem látszik a számlán a rezsicsökkenés