fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
"Szoros barátság alakult ki hazánk és Kína közt"
2013. április 24., 11:58
A magyar-kínai kapcsolatok már nem csupán a protokolláris keretekre szorítkoznak, a gazdasági és kulturális együttműködésen túl szoros barátság is összeköti a két országot – hangsúlyozta Navracsics Tibor miniszterelnök–helyettes szerdán a magyar és kínai önkormányzatok partnerségi konferenciájának megnyitóján, a gödöllői királyi kastélyban.

A második alkalommal megrendezett tanácskozáson - amelyre 170 kínai és 240 magyar önkormányzati vezető, illetve üzletember regisztráltatta magát - a közigazgatási és igazságügyi miniszter egyebek mellett azt mondta: az együttműködés mélyülését, sikerességét jelzi, hogy az első, 2008-as hasonló rendezvényre kínai részről csupán feleennyien jöttek el, míg a magyar önkormányzatoktól a most megjelenteknek mindössze egyharmada képviseltette magát. Ez a felfokozott érdeklődés részben az évek során kialakult személyes kapcsolatoknak tudható be - tette hozzá Navracsics Tibor.
   
A miniszterelnök-helyettes fontosnak és hasznosnak nevezte az eddig létrejött  kínai-magyar testvérvárosi megállapodásokat, melyeknek kiszélesítéséről is véleményt cserélhetnek az érintett települések jelenlévő képviselői a délutáni konzultációkon. A tanácskozáson ezen kívül hangsúlyos szerepet kapnak majd például a közigazgatási- és gazdaságfejlesztési, illetve a turizmus fellendítésével összefüggő témák is - utalt a konferencia céljaira a miniszterelnök-helyettes.
   
A kínai és a magyar nép múltjában, illetve természetében meglévő azonosságokról beszélt köszöntőjében Li Csien-ping, a tanácskozás egyik szervezőjének, a Kínai Külföldi Baráti Társaságok Szövetségének alelnöke. Olyan "feltaláló" népek kapcsolatépítéséről van szó, melyek külön-külön megvívták már a maguk harcát, s kultúrájukban is sok a közös pont - fogalmazta meg az együttműködés gyökereit az alelnök.
   
Biró Marcell, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) közigazgatási államtitkára szerint sem a tudatlanság, sem pedig a nyelvi, megértési nehézség nem lehet akadálya az egymás felé nyitásnak, amihez jó alap a kínai és a magyar önkormányzatok között már meglévő számos kapcsolódási pont. A szerdai tanácskozás hat témája közül a jó állammal, az oktatással, a gazdasággal, illetve a mezőgazdasággal összefüggő eszmecserét emelte ki az államtitkár. Mivel idén októberben Magyarország ad otthont az ENSZ Víz Világtalálkozójának, a délutáni szekcióülésen vízügyi- és környezetvédelmi kérdések is terítékre kerülnek - közölte Biró Marcell.
   
Hsziao Csien, a Kínai Népköztársaság nagykövete köszöntőjében hangsúlyozta: Magyarország 63 évvel ezelőtt épített ki kapcsolatot Kínával. Azóta a partneri viszony elmélyült, számos magas szintű látogatással színesedett, gazdagodott, miközben 23 testvérvárosi kapcsolat jött létre. A két ország közötti kereskedelemi forgalom fellendülése is jelzi, hogy Magyarország Kína egyik legfontosabb partnerévé vált - hangsúlyozta a nagykövet.

(MTI - fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Fontos a magyar-kínai gazdasági kapcsolatok fejlesztése
Cikk: Közös szándék a kínai-magyar testvérvárosi kapcsolatok életben tartása